képek, betűk

Rgg5555ffddd

A május összes zöldje kiadja a szembogarad,
a felhők szürke fémszögeken himbálózva
lógnak és az aszfaltot nyalják.
Az elhaladó autókat számolgatom,
mint gyerekkoromban a hátsó udvarban,
a szomorúnak tűnő járókelőket ide-oda billegteti a szél,
feldönteni nem tudja őket, mert
mind ellentartanak, akár a sorsnak szoktunk,
mozogni akarunk, mintha az azt jelentené: élünk,
a munkába igyekvők és az iskolások nyüzsögnek
akár a csontnyűvek a halott szövetben, valami
csodára vágynak ma is.
A szél 
búcsúzóul mérgesen megrázza a sövény leveleit,
így jelezve: végleg kimúlt, 
itt hagyja az esőt,
könnyezésnek. 
Nem tudom hol lehetsz, de úgy képzelem,
egy távoli ablakból ugyanígy nézegetsz,
látod:
minden dolog reménykedik,
a gondolataink sorozatban befelé
sokszorozódnak,
mintha végtelenbe nyúlhatnának,
összeollózva az időt,
átrakva egy-egy kockát máshová,
hogy ne is sejtsük,
kik vagyunk, hol vagyunk
és mi az amit nézünk és mivé leszünk.