krjhwekrjhqkewlh qe24m4ewhrwqehrkjqwehkjlr
Maradjatok bent, világoszöld felhők sárga karimái,
különálló kockákban rekedt
számolatlan porszemek ritmusokat reggelizzetek! Akármit képzelek,
ellenálhatatlanul elpárologtatja saját magát - nincs túl sok kétség:
a legtöbb dologgal így történik,
csupán feltételezések maradnak - nem lesz belőlük megvalósulás,
akaratunk szárnyatlan vigasz-áradat,
a leszivárgó, a felfelé folyó, gravitáció gyilkoló mézesmadzag
végét emlékeink tartják és terád vadásznak.
A szövetek rostjai közül nefelejcsek kukucskálnak,
amennyire tudnak rejtőzködnek, könyörtelen hely ez egy virágnak,
kivéve ha húsevő - bolhákat vadászva,
utcasarkokba harapva rágja előre magát,
minden hajlatnál kicsit nagyobbra fújja pofazacskóját,
végtelensége korlátja a naplemente,
este kilenc körül szétpukkan és zsírjából sétálgató
gyász születik, de olyan amelyik minden felett röhög,
úgy kacag mintha egy gyásszertartáson valaki
a térdét csapkodva mutogatna a koporsóra:
az ott már jó helyen van, neki kellene bennünket sajnálnia.
Semmi nem köt össze semmivel - ez a kedvenc hazugságom,
nem merész, nem kétkedő: csak rossz vicc.
Mi az a mozdulatlan ruhakupac a sarokban?
Miért van két árnyékom a szemközti falon?
Miért félek a magánytól, amikor állítólag kedvelem?
Elmúlt tarkák - azok a barátságosak, melyeket
a fénybe kifeszítve neki akartam adni, de minden
kísérletem önmaga visszakanyarodása lett. Mostanság magamban beszélek
és kora reggelente - mint egy kapucnis pulóverbe csavart szarkupac,
a városban botorkálok, ismerős helyek közelében toporogva,
olyan mintha nem csak hallucinálnék,
mintha tényleg létezne az időpontok közt valamilyen átjáró,
mintha nem csak a valóság hiánya szúrna,
hanem az újra-felépíthetetlen élet,
mely mint egy örvény a kád lefolyójában,
lehúzott volna mindent a mélybe,
az összes lehetséges okot, okozatot és célt:
mindent ami most már soha nem lehetek.
No comments:
Post a Comment