JKrtOPnf.,mfdqs.,werqwer-g

Fekszel mögötte, mesebeli lény vagy, mesélsz
az éjszaka bordó celofánnal vonja be a szobát
ő hallgat, olykor válaszol, de az már akkor múlt volt
az idővel soha nem boldogulsz - ideje elfogadnod
a sötét nem csupán a fény, a tükröződés hiánya is
az anyag, dolgok és ti sem látszódtok, a lakás sincs
valahol, valamikor - micsoda fogalmak, érthetetlen
felülről oldalra fordítva, keresztben vagy akárhogyan
semmi nem passzol, nincs összefüggés - nyeldesel
az idő fogalmát leegyszerűsítve eldobhatom magunkat
felfogod, hogy ha a gondolat részecskék állapota
ahogyan az anyag egyetlen pikoszekundumnyi változása
a világ a fejedben, nem az agyad húsa, hanem
a fejedben lévő rendszer részecskéinek állapotai
és ettől vidám leszel, mert nem kell többé félned
hogy az univerzum helyett, valami képzelt isten
csinált, nem kell tartanod attól, hogy lelked van
és különlegesebb vagy a természetnél - csak vagytok...
Fekszel mögötte, ő hallgat, néha válaszol és ott
a nappali szőnyegén, szép történetet mesézik a sötét
már rég elmúltatok, de valahol fotonokba mentve
adatokat visz róluk a világ, nem láthatom, de bízok:
így örökre ott beszélgetnek, megmaradnak sírkőnek
vagy kevésbé szomorúan fogalmazva: ölelkező szobrok.