hddhhdhdhhhhhhhh3234432

Dolgok, dolgaink, ami maradhat belőlünk
fogynak, múlnak, velük lépegetve halkan
cipelik amit kell, te maradsz, ütemre vársz,
leülsz egy padra, vásárolsz - történik a nap
végül kifáradva csinálod tovább - malmok.
Reggelente felnyitsz egy fadobozt, rejtek
benne hópihék, illatok, séták, beszélgetések, 
pici fotó, néhány cetli, üzenet, könnyezed,
simogatod, elteszed. Az ajtók árnyékában
a legsötétebb szürke sávot keresed, benne
ácsorogsz, keresztezi a homlokod, kaparod
ahol a napfény, sötét harmóniája összeér -
elfáradsz, árnyad késő délután aludni tér,
szóközökkel takaródzva pihensz, így élsz,
fityiszekkel próbálod kigúnyolni a jelent,
nincs olyan betű hogy "már-nem-vagyok"
kihagyod hát - a túl sok gondolat csúsztat,
megismétled a felejtés szokásos sorozatait,
mint vele, mint akkor - pontatlan kétségek,
nem hall senki, egyetlen érzékelő sem lát.
A felidézés kellemetlen, harsány ripacs,
forgó vasajtó kapcsokkal a pofájában...ohh,
az ördögöd kivetített belsőséged paródiája,
indulók nem csattannak fel, hagylak menj,
rendezkedj be az eszmélet határvonalán.
Nem csupán a másik titkait nem ismered -
a sérelmeket és hazugságokat sem, ezért
többé nem tudsz semmit, nem tervezgetsz,
kő vagy teavíz - a ki tudja melyik? Alszol.