ekrjhwerélkjhqewlkrjhNNSLKEJ

Nem lehet többé látni
mint az emlék, valószerűtlen
elgurultál, tapasztalható minta nélkül
lejtmeneteket összekötő
fekete szivárványokat hagyva
végeikből karikázó madárcsapatokkal
a tegnap mintha lejátszott mese lenne 
fodrászhoz sétálhattam?
a közeli óvoda mellett
gyerekzsivaj ultrahangjai
emlékeket pöfögtek rólunk
sokat meséltél, hallgattalak
titkos dobozokban tárolt szavak
ha létezne idő...mögé rejteném
magamat pedig
azonnal el akarnám felejteni
már azelőtt, hogy mesélted
gyorsabban lépkedek ott, akkor
meneküléssé alakítva a fájdalmat
"nincs hová elbújni" - közhelyben
adva a számsor, rajzolj grafikont
a zérótól a végtelenig - közte
a túlélési stratégiák görbéje
azok a kis pontok
kapálódzó hangyák
én voltam, vagyok és leszek
"megint túléltem?" 
nem kell, nem muszáj - persze
semmi - az élet, eszmélet sem
az érzések, idő...káromkodnék...
mégis nehéz elfogadni
a cseppenként eltűnő életünket
egy kút agyagos, csutakos sárfala
minél inkább másznál, kapaszkodnál
taktikázol, erőlködsz -
vissza - ugyanoda
Mégis - mosolyogsz? 
felfele nézel? Léteznek irányok?
tudomásul veszed, a Nincseket is
Mégis mosolyogsz?
mert feljött Nap, hajnalt csiholt neked
lélegzel, tudtál vécézni, nyelni
nem találtak csomót a melledben
még tudsz beszélni
vagy épp megcsókolt valaki
akármi
na szép? ennyi? 
valószínűleg...
a görbe...éles fogakkal zabálva halad
a végtelen felé tart
úgy érzed mindegy, aztán meg
mégsem az...