Pokolcsigák röfögése

Fehér bögre kék pöttyökkel,
jön velem mindenhová. Versenyzünk.
"Ki tud gyorsabban felejteni?" a játék címe.
Döntetlen. Keményebben kellene edzeni.
Jó vagyok annak felejtésében amit mondtál,
de az arcod kitörlése még nehézkesen megy.
Ez a három köbméternyi konyha,
ilyenkor éjjel fénykabinnak érződik a sötétben.
Azt képzelem űrhajó. Úgy könnyebb elviselni.
Ha kérdőjelet rakok a halál után az túlélés?
Szirénák visongásai rakódnak egymásra,
ide-oda pattognak a Mammut és a Margit körút
házfalai közt,
nem tudják eldönteni melyiktől undorodnak jobban.
Három körül indulok futni,
a Margit szigeten ilyenkor más futó még nincs,
csupán néhány cica,
olykor egy járőröző rendőrautó,
esetleg eltévedt részegek.
Négy körül jön a következő, a második köröm
végén szoktunk találkozni, Pálcikaembernek hívom,
ő eteti a macskákat, nagyon jellegzetes a mozgása,
talán egy korábbi sérülés miatt, 
kaszál a kezeivel.
Vasárnap van, gyerekkorom óta hányingert okoz,
a hétfőn iskolába kellett menni érzés. A stressz.
Azóta se múlik. Minden vasárnap eszembe jut.
Jó érzés, hogy teljesen lényegtelen vagyok.
A gondolataim lefolynak a wc csöveken a pokolba,
ott élnek boldogan és nevetnek rajtam. Annyi
marad belőlük amennyi még épp működésképtelen.
Este az égboltot nézegettem a Vénusz alatt guggolt a Jupiter, 
mostanra elpörögtem a bolygóval,
várhatok rátok estig.