Holdvers

amikor nem lehet kimondani
mégis szeretnéd a szavakat
csöndek jönnek
semmit nem hoznak
fennakadnak a torkomon
mint a fények a hajadon
de ezek fuldokolnak
úgy sejtem
ha tévednék,
szándékom ellenére volt

itt voltam
nekem hosszúnak tűnő
utunk jelen pontján
az utaknak
nincs valódi végük
a halálunk sem az
meg amúgy is ---
alig valami tűnik véglegesnek
atomjainkból milliónyi
év múlva
egy másik nap
egy madár
vagy kődarab lesz

nem akartam elkalandozni
jó most itt,
veled a velem
közös gondolatban
nem látsz engem
nem is hallasz
ahogy ott ülünk a kanapén
amit a szív hintáztat
csavarok, trükkök nélkül
akár a szél az ágakat
nézem mint az ingát
a hangod
olyként idézem
ahogyan először hallottam

megint sírt az a párna
rászóltam
mert oly
nyomorult és érzelgős volt
a könny olcsó portéka
mentségem hogy nem árulom
csak van
akár a levegő
ha megfognám az ujjad
aprócska körmeiden mosolyogva
velem nevetnél
azon a giccses
sírós részen
ott legfelül

nem nagyon tudok gyűlölni
talán a kullancsokat
de az is inkább undor
tudom fontosak ők is
öt percnél hosszabban haragudni se
én inkább az a szomorú fajta vagyok
akik lassan ölik magukat
évekig nem értik
amit mások öt perc alatt letudnak
de mégis
csak azért is
a rosszért jóval fizetek
nem kényszerből
hanem mert nem értem
azt a sok mások ellen irányuló rosszat
és viszolyogva émelygek
a bántástól

aludj jól Holdam
akárhol és a bárhol
titkon megy majd akinek kell
jót kíván a szív
ez a negédes klisé
magába gyömöszöli amit lel
belőled, belőlünk
húst és játékot
pörgést, zöngét
rég volt csókokat
elrak magába mindent
ami volt és megmaradthat
belőlünk