A posztfasiszták illemhely illatú szájszaga,
az urambátyámkodás korrupt gyomorvilága
összekeveredett a nyilasokat mentegetőkkel,
Miklóst csodálókkal és János krumplilevesében
úszkáló műanyag népieskedéssel,
majd egyesült ez a sokféle apróbb szörny,
lemászván a színpadról életre kelt,
és győzelmi mosolygás közben jóérzést eszik.
Élvezi a korlátlan hatalmat, hallgatja
a fülének oly kedves elvtelenség-függelmi
viszonyainak operáját, melyben a fő hangszer
az egymás ülepét nyalók nyelvcsapásainak
csattogása. Ez a nevenincs, elve-nincs, bármit
bármikor felhasználók DIY autokráciája.
S mint kényszerű elődeik szabadon választott
utódai a gyarlóságon felkapaszkodva
könyörtelen elméjük vélt erők perverz kegyeit
keresik, kedvencüket régen Adolfnak hívták,
ma pedig Vlagyimirnak becézik. Szégyentelen
szövegeik akár a végtelenített hazugság folyam,
melyben a gyűlölet és tudatlanság közönyt
és mohóságot úsztatnak. Ez a negatív édenkert.
A korrupciós vályúkból büszkére hizlalt
bunkósereg miatt érzett szekunder szégyen
imahelyeivel, hol az angyalok is tehetetlenek,
mert istennek és fiának állandó emlegetése
marketing, ájtatoskodás és hatalmi eszköz.
A nép többsége pedig? Ohh, megint úgy tesz
mintha mások kirekesztésének hirdetése
egyszerű vélemény lenne, az emberiességi
minimum hiánya pedig nüansznyi probléma.
A szeretet, nyitott szellem és a becsület
ritka hóborttá lettek, nem követendő példák,
hiszen nem adnak értük állami díjat, kegyet
vagy egyszerűen csak pénzt. A meglévő
borzalmas történelmi példák ellenére -
melyeket édeskeserű önsajnálattá hamisít
a szembenézésre képtelenség, újra milliók
fogyasztják a bármit és bárkiket céltáblára
tűző propaganda rettenetes huhogását.
És úgy tesznek mintha. Ez itt az Úgy Teszekek földje,
kik önmaguk imitátoraiként, leszegett fejjel
saját maguk életét mímelik - cikkeket írnak,
interjúkat forgatnak, fesztiválokat rendeznek,
buliznak, nyaralnak, újságírósat játszanak,
statisztikát készítenek, elemezéseket gyártanak
egy olyan látszatvilágról, melyben a nepotizmust
korrupcióval tovább rothasztva, államkapitalizmust
épít a nemzeti burzsoáziának álcázott primitív
oligarcharendszer dagonyaparádéja. Eközben
az Úgy Teszekek népe buborékokban lebegve
nevetőgázt szipkáz és boldogan táplálkozik,
akik pedig még nem élvezik? Azt vallják:
"nem az ő dolguk".
Nem boldogok, de imádják, hogy urak vagy szolgák
lehetnek - leginkább aszerint ahová születtek.
Ez itt az Úgy Tesznek Mintha kánaán.
...a papok úgy tesznek mintha hinnének,
a tanárok mintha szabadon taníthatnának,
a mérnökök mintha valódi projekteken dolgoznának,
a jogászok, bírók, ügyészek mintha egyenlőség
lenne. A civil szervezetek úgy tesznek mintha
lennének polgárok, civilek és demokrácia.
Az önmagukat szerényen csak értelmiséginek
nevezők egy része egymásnak írja a műveket,
más része a propagandát szolgálja.
...úgy tesznek mintha a relativizálás és egymás
vállának veregetése egyfajta különutas demokrácia
lenne. Imádják az állami támogatásokat, a hatalom
által osztott díjakat. Átveszik, meghajolnak,
egymást tapsolják és nagyon hálásak. Cserébe
ha kell lelkesen migránsoznak, gendereznek,
sorosoznak, vagy hírt hamisítanak. Pénzért.
Az Úgy Teszek Mintha planéta egy szomorú hely.
...az ellenzék imitátorok úgy tesznek mintha
valós ellensúlyok lennének, nem pedig szánalmas
komédiások egy látszatparlament porondján,
ahová ha Nérójuk egy lovat jelölne helyettük,
az is hitelesebben alakítaná az elégedetlen
alternatívát. Ez itt - ha kívülről nézed olyan
mint egy szürke papírral bevont őrültek háza.
A tökéletesre gyúrt úgy teszek-látszatot a többség
pénzért játssza. Kibírva reggelente,
amikor a tükör visszanéz rá,
hogy nem rókázza le önmagát.
...eközben a "stratégiai nyugalom" plasztelina
huszárai, akik az elesettek és a szövetségesek
ellen harcot, a valós fenyegetéssel szemben
békét hirdetnek, álszent békéjüket addig
ismételgetik, míg nem kerül útjukba egy gyengébb,
akibe belerúghatnak, mert akkor azonnal csörgetik a kardot
és nemzethalált vizionálva árnyék-harcolnak.
A többség elégedett ezzel a műsorral. Lelkesek.
kékre a sötét, borús eget - a közöst sajátként
kezelő uraik függőségi hálójába tapadva,
a tőlük kapott kegyekből és lehetőségekből
hizlalt zamatos csatornák ütemes csobogására
körtáncoznak, miközben a jóérzés, tudás
rejtőzködik vagy menekül - mint szokta.
Hiszen ez csupán folytatás - önműködő
abszurd kontinuitás. Az egész úgy egyben
mint ragacsos zselében ücsörgő tátogó halalak,
úgy tesznek mintha az önzés és a leszarás segítene,
mintha a gyerekeiknek lehetne szabad jövője
egy olyan közegben, melyben az érdem
megint nem a teljesítmény - hanem egy önkény
uralta hierarchián belüli hely függvénye.
No comments:
Post a Comment