mint Caravaggio egyik festményén: minden múlik:
Hitetlen Tamás ujja Krisztus oldalsebében,
elképzeltem azt a durva kézfejet, ujjal körözve a sebben,
mint zsákmányoló sirálycsapat a homályban úszó
póznák felett. Nem akartam ma túl korán ébredni,
de éjjel egy körül magamhoz tértem, kilestem,
odakint havazott, St Albans fehér férfimaggal
meghintve, úgy gondolom, hogy a morcos mizontrópok
ilyenkor szoktak vérspiccet képzelni a háztetőkre,
de nekem nem jutott elégséges embergyűlölet,
emiatt csak bambulni szeretnék, két pislantás közt
elrakni minden képet, hogy az akkorban üszkösödő
jelenvaló, hogy majd mikor mindez emlékké tompul
a jövőben, szenvedést okozzon nekem és ha lehet,
tarka égfelhőkbe tekerve minden olyan
gondolat apróságot, amelyek miatt megvárom a jövőben
azt a pillanatot, amelyikben ez az álom visszales
oda, ahol most ülök és ;pp átérzem, hogy onnan
nézegetem magam: oh, drága ott sziszegő idegen,
hogy majd akkor, mikor ezt itt, egészében elfelejtem,
mégis legyen belőle valamiféle múló emlékféle,
térbehalt legbenső csókmoly egy szekrény sarkában,
vagy friss palántaként előbukva, hogy érzéssé fejlődve
gyümölcse legyen majd ez a régből való hajad-finom-illat,
szemeidnek tükörfénye, vagy egy óvodai séta
során látott verőköltő bodobács-pár összetapadása a járdán,
a napfény, a bőr felett rezgő tavaszmeleg és a kerítéstövek
mentén megtapad mohagyepek élénkzöld párnái,
ha lehetne sírhelyet kérném, mohák közé kérném.
Ma a Temze partján sétáltam a Gabriel's Beach-nél
a toronyházak közt, egy fiatal, hajléktalan fiú,
olaszul üvöltözött, majd beállt a Doggett's Coat and Badge
bejáratába, gondolom gyűlölt mindenkit amiatt,
hogy a hideg havasesőben hajnalban, részegen
kell kóborognia, néztem őt egy ideig, elraktam egy
emlékdobozba, a fények és a kekszmorzsás vonatülés mellé,
amelyet idefelé jövet söprögettem le az ülésről,
mielőtt elfoglaltam, hidegben rázkódó éjlámpa-lepkék
selyemégbolt szárnyacskáin a helyemet, az ablakban
az arcomat bámulva feleszméltem, pedig csak párhuzamos
történetekben élek, azt gondolom, hogy alig vagyok több mint
az a lámpaoszlop ott a folyóparton, és most, hogy a
meleg irodában ezt leírom, előveszem annak a fiatal,
részeg hajléktalan fiúnak az emlékét és elképzelem,
hogy valahol talált egy meleg zugot és egy barátságos
padot és most végre, anyja méhében meleget álmodhat.
No comments:
Post a Comment