képek, betűk

ma műtik Camelotot, eltörte a csípőjét, remélem minden rendben lesz, nehezen tudok megbirkózni azzal, hogy elütötte egy autó, V. hibájából, aki felelőtlenül elengedte őt este, sötétben, sétáltatás közben, annak ellenére, hogy egy hónappal korábban ugynígy séta közben elszökött tőle és két napig nem ment haza.

nehezen telik az idő, de mégsem, jaj, valójában gyorsan, a szemrehányások és a bűntudatkeltések súlya alatt, ha összeomlik belül a legtöbb - végsősoron, addig jól működő tudati funkcióm és "felkapom a vizet", akkor nincs bocsánat és hirtelen minden együttérzés elillan.

vajon mi lesz a műtét eredménye? vajon tud még majd futni egyszer? mióta elszakadtunk egymástól, alig látom őt, nem lehet egy szavam sem, és főleg nem okolhatok másokat a történtek miatt.

valamennyire jó ez január vége, hideg van és közeleg a tavasz, két jó dolog egymás mellett. G. göndörkéi körbefonnak, minden reggel látom a profilját a vánkosom mellett, mintha ott feküdne, de nincs ott semmi, csak három ceruza és egy rajzfüzet.

talán mégis az lenne a legjobb, ha megvalósítanám a régi álmomat, kisétálni egy elhagyott helyre és megvárni egy vonatot és a sínre hajtani a fejemet, úgy, hogy gyorsan lefejezzen, minden gond megszűnne, minden probléma megoldódna, nem kellene többé bűntudatot éreznem semmi miatt és vége lenne ennek a történetnek. nem azért nem tettem meg eddig, mert nem akartam, hanem mert nem mertem. félek az utolsó olyan pillanattól amikor még eszméletnél vagyok.

ma sokat kell mosolyognom, egész nap lesznek mindenféle megbeszélések, készülők a mosolyok különféle változataival, ha szerencsém van, akkor csak egyen kell részt vennem, de az az egy hosszú lesz.

van egy történet, amit régen éltünk át, csak tudnám, hogy miért ennyire erős, ráz a hideg és szeretnék máshol lenni, jó lenne ha G. mindig itt lenne, de nem meri, fél a vitáktól, jogosan, megértem, külön élünk, fordított valóságban, mások általában az együtt töltött kezdetből kerülnek olykor olyan helyzetbe amikor egymástól távol kell élniük, nekünk meg csak ez jutott, a folyamatos távolság, mindent felőrlő, végtelen történet-fogak harapásaitól űzötten

sokféle vonalakból összetákolt merengőszéken ülve, mások kontúrjait figyelem, figyelni jó, másokat nézegetni egy székről, ahogyan tesznek-vesznek, úgy szeretni minden élőt, mint magamat, csak ne tudjanak róla, hogy szeretem őket, mert azzal visszaélnek