képek, betűk

Az üresség gjdjrekj érzése (amikor nincs minek kijönnie, nem azért mert nem tud, hanem mert tényleg nincs bent semmi) majdnem olyan mint az elégedettség (amikor nincs minek kijönnie, nem azért mert nem tud, hanem mert tényleg nincs belül semmi), vékony a határ köztük, nehezen tudom eldönteni, hogy mikor melyiket érzem, vagy egyszerre a kettőt? A kiszolgáltatottság bája, a szétfeszített combok, mint nyármelegben virágzó orchideák, úgy szívjuk a fényt és a nedvességet, magunkban önmgaunkat falva. Gondtalan február vége, "egyre korábban jön a  tavasz" érzés, a kollektív rothadásunk melegít.

Pótcselekszek, safkjdshf éksdjhaéjksahdfkjashdkjfh ahogyan kell, a szomszédomban most ébredhettek, mert a gyerekek ide-oda rohangálnak, hallom ahogyan az apró lábaik dübbögnek a padlón, furán tompa, szőnyegesen mélyhangon töc-töcölnek. Amikor jövök be az épületbe, ahol a lakóketreceink vannak, akkor ha olykor nincs lehúzva a redőny a szomszédoknál a gyerekszoba ablakán, látom ahogyan tanulnak, olyankor eszembe jut, hogy mennyire más lehet egy ilyen városban - mint London felnőni, mennyivel több a lehetőség, látvány, érzékelhető és fogyasztható dolgok mint ott, ahol én éltem gyerekként. Nekik viszont már nincs nádas, erdő, tó és nyári szünetben horgászás, meg tábortüzezés, de ez egyébként nem városi jelenség, otthon a szülőfalumban sincs már ilyesmi. Elmúlt korszak, elpárolgott értékrendjei. Más lett minden, olyan amilyen, csak más. Nekem nem hiányzik semmi, sem régi, sem új. Az egykedvűság nem rosszkedvűság. Csak a valóság szemlélése. Ennek ellenére élénken emlékszek arra, ahogyan a betűket tanultam írni - mármint látom, hogy ma már ezeket másképpen tanuljűk, de ez sem baj, csak megállapítás - egyébként.... ma már nem biztos, hogy tudnék úgy írni ahogyan annak idején megtanultam, mert már csak nyomtatott betűkkel menne. Majd kipróbálom. Vagy nem.

Olvastam otthoni híreket, nincs semmi különös, a magyar és szlovák többségi társadalmak a többségi kultúrájuk negatív rétegeinek átörökített szokásrendje alapján csak olyanok, mint végig ebben és a múlt században: hazudnak, lopnak, csalnak, gyűlölködnek bűnbakra vágynak és azokat választják vezetőknek, akik ezekben az általuk nagyra tartott erényekben a legkiemelkedőbbek, mert a hazugok, tolvajok, csalók és gyűlölködők közt a leghazugabbak, legnagyobb gazemberek és a legaljasabb szarkeverők lesznek a példaképek és a vezetők. Szóval semmi különös nem történik odahaza, csak minden megy az ottani többségi társadalmak morális és kulturális értékrendje szerint. Nincs közöm hozzájuk, semmi. Látni ás hallani se igazán akarok arról ami ott történik, csak a rossz szokás néha elolvastatja velem a "hazai" híreket. Unalmas, szóra sem érdemes.

Persze, az egész bolygót (fentről a Holdról? Ágak közt átnézve, hunyorogva.???) nézve sem sokkal jobb a helyzet, például a brit politika és társadalom is küzd önmagával - felelőtlenül megszemélyesitve a többséget, a társadalom elbutulása itt is billeg a többség és a nem többség között, de jelenleg még mások az arányok mint Közép-Európában, itt még nem billent át az elbutulás javára a mérleg, többségükben még próbálnak az emberek egymás közt a letűnő, demokratikus világrend szokásjogainak szabályrendszerei alapján beszélni - például nem támadnak hazugsággal, hogy majd az erre érkező védekezésnél felkacagjanak és a védekezőre mutassanak "Na tessék, igazam volt! Védekezik!", itt még vannak olyan érvelések, amelyek figyelembe veszik a valóságot és a számokat, de küzdenek ellene itt is, mert sokkal szabadabban lehet szárnyalni úgy, ahogyan az új, virtuális valóságon alapuló társadalmak közbeszéde megkívánja: bármit szabadon hazudni, másnap mást hazudni, utána megin méást, csak mindig éppen azt amit az általunk elképzelt valóség megkíván. Pedig...Sokkal hatékonyabb ez a fajta mesevilágosdi, mert bárki bármit elhihet és bármi lehet igaz, a számok, tények pedig csak zavaróan hatnak ebben az ideális mesevilágban, de ennek ellenére, itt - és még a Brexit ellenére is, maradt valamiféle végső formája a valóság-érzékelésnek, igaz, hogy egyre atavisztikusabbnak érződik. Nincs még az a fajta végső lealjasodás a közbeszédben, (vagy) mint ami például Magyarországon, vagy Szlovákiában (vagy Oroszországban, Bulgáriában, Görögországban, Olaszországban stb.). Szóval ez világjelenség (bolygó ---- faszom, nem világ, csak bolygó) és várhatóan egyre jobban belemélyednek itt is a virtualitásba, ahol párhuzamosan, buborékokban lebeghetnek egymás mellett a szreplők és hihetik azt, hogy ez az egész világ valójában csak egy virtuális tér, ahol bárki bérmit mondhat, nincs jelentősége, mert a hazugság és a mocsokbeszéd, csak a cél eléréséhez szükséges játék-taktika. De ebben sincs semmi új, Machiavelli már rég leírta ezt, csak az ő korában még nem volt olyan tökéletes propaganda-eszköz mint az internet, és így ő sajnos nem élvezhette nagyban és végső szépségében a teljes elbutulás virágzó mezőit. Annyi történik valójában, hogy mostanság kezdenek beérni az internetes és digitális korszak árnyoldalainak gyümölcsei, amit talán a "Disznók elé gyöngyöt vetni" szólás foglal össze a legtömörebben. KJHKjssjjsj.JJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ

JJJJJJ ma itthonról dolgozok és hallgatom, ahogyan az autók sugnak az utcán, mintha patak lenne, végtelen folyamzúgás, a munkahelyek felé, a belváros irányába tart az autócseppekből összeállt emberfolyó.

Nincs közöm már úgy igazán semmihez, ehhez sem, a lehúzott redőnyök mögött, csendben élni, idejétmúlt dolgoknak hódolni, könyvek, régi szövegek, kortárs szövegek, festmények, zenék, tudomány, számok, programkódok és növények. Ez a burkom, jelenleg nem tudom elképzelni, hogy ezeken kívül bármi másnak lenne értelme. Talán az ivásank és az önpusztítás egyéb formáinak, de ebben nem vagyok biztos.wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww