vér folyik a falból, azt hinném hinnem kellene,
mint olykori lágy zseléje másiknak, a dolgok
vedlése, csak ordítanak, harapva csodálkoznak,
mi vagyunk a szélvége, akit ott hagytak,
nem olvadnak a falak, hiába ölelik egymást
az akaratnak nincs visszatartása, csak lélegzete,
kicsiny kezek fonása: olykori, amit kegyből: mának
neveznek, foltokban hagyva reményt a csodának.
felkötném magam egy papirzsebkendő csücskére,
hogy végül csitt legyen, a múlás természetrajza
elragadva a pokolnak nevezett héjat, sírnának.
No comments:
Post a Comment