képek, betűk

Az egyik legjobb dolog reggel ha egy nagy bögre zölt tea tükrében nézegethetem azt a szép színt, azt a halovány zöld, sárgába hajló friss színt, amit annyira jó lenne meginni. Nagyon szeretem a zöld teák illatát, a legjobban a kicsit halszagú kínai fajtákét, de a japán sencha teák szaga is jó, nem értek hozzá, de a filteres és a szálas, az olcsó és a drága tea is elfogadható a számomra, csak tea legyen, persze, tudom, hogy nagy különbségek vannak a minőségben, de mégis szoktam olcsó és drága teát is venni, elsősorban azért, mert meg akarom kóstolni. Itt, ebben az irodaépületben van egy bár, ahol vannak melegvíz-készítő gépek, amelyek pont olyan hőfokű teavizet készítenek amilyet kell, viszonylag jó minőségű teák vannak, mindegyik a Birchall nevű cégtől, egészen jók. Ezt most megiszom és kicsit később még készítek két bögrével, miután azokat is megittam délig már csak kamilla, red bush, esetleg gyömbéres - este pedig sört, azt terveztem, hogy este elugrok  a londoni Mikkeller bárba, csak ne lenne annyira hülye helyen, az Old Street-ig kellene menni metróval, de onnan még a Hackney Road-ig legalább tizenöt perc gyaloglás, meglátom, lehet, hogy hazamegyek és nem iszok semmit. Baaaah.

Nincs különösebb mondanivalóm, hosszú volt a január, hosszú volt a karácsony, hosszú ez az egész, de most már lassan február és végre megyek ki a télből, várom a március elejét, mikor már hajnali négykor világos van és el lehet menni futni, amikor kezdődik a tavasz és lassan lépkedek a június felé, de még nem érek oda: márciustól június végéig szeretek élni, talán ennek az időszaknak van a legkevesebb elmúlás-illata, ha nem lennének elnevezéseink a hónapokra és évszakokra, akkor is ezt gondolnám, csak amiatt, mert korán van világos és minden növény "életre kel". Nem az emberi elnevezések és fogalmak teszik ezt az időszakot széppé, hanem önmagától az.

Szinte minden érdeklődésemet elveszítettem a hazai dolgokkal kapcsolatban, néha elolvasok ezt-azt, de olyan színvonalú emberek maradtak a magyarországi közéletben akiket nem lehet komolyan venni, semmilyen téren és térfélen, nem is a komolytalanságuk, hanem inkább a szimpla ostobaságuk miatt, ami persze végsősoron komolytalanná teszi őket, de nyilvánvaló, hogy ez megváltoztathatatlan, hiszen adott egy kultúrkör és az egy erős keretet, mondhatni mozgásteret ad és a mi kulturális kereteink sajnos ennyit engednek.

Rendeltem új céges laptopot, egy cégtől, ahol összerakják egyedi igények szerint, állítólag ma hozza a futár, hétvégén még azt is be kell állítanom, átrakni rá a sok adatot, amire szükségem van. Előre nincs kedvem aze egészhez, de majd összeszekaparom magam és megpróbálom  beállitgatni amiket kell. 

Ez egy eléggé érdektelen blogbejegyzés lett, 10 éve írom már ezt a blogot, gyakran eszembe jut, hogy mennyit változtam az elmúlt 10 évben, de semmi értelme ezzel foglalkozni, persze.
Legyen ma is jó nap, itt sok munka és mellett még a regényemen is rágódok, tervezgetem, de kevés az időm rá, igen ez egy megfelelően szarszagú kifogás volt.

Bukowski és François Villon jutott eszembe, mint a költészet lényegének legjobb példái, a költészet nem csak a szövegről szól, hanem arról, hogy ami a szövegben van, az finom egyensúlyozás legyen a színvonal, éleslátás, érzékenység és az őszinteség között, mindezt úgy, hogy ha lehet, akkor valamennyire bele is haljon a költő, vagy ha nem, akkor is megpróbáljon mindent megtenni azért, hogy a saját jelentéktelenségét napirenden tartsa.


Gnossienne no.1

Erik Satie

ezt reggelre, tea mellé.