Visszatérve Paul McCarthyra, tegnap este átlapozgattam a Mike Kelley-ről szóló könyvet (ők ketten sokszor dolgoztak együtt), amit még tavaly vettem, van benne néhány olyan munka ami az interneten nincs meg, lehet, hogy be kellene szkennelnem.
Teljesen kiürült a fejem, nincs bennem semmi, nem akarok sem gondolkodni, sem érezni, sem fantáziálni, sem fájni, sem elégedetlenkedni, sem örülni. A buddhista egykedvűséget is leszarom, csak veszem a dolgokat egymás után, ahogyan jönnek és teszem amit kell.
Érdekes kiállítás kezdődik novemberben a Tate Liverpoolban "Szürrealizmus Egyiptomban" címmel, az Európán kívüli szürrelaizmus számomra is ismeretlen terület, eddig eszembe se jutott utánanézni. Az egyiptomi Art and Liberty Group (Art et Liberté –jama’at al-fann wa al-hurriyyah) munkáiból nyíló kiállítás szerintem érdekes lesz.
A dolog érdekessége (amit a Tate weboldala nem említ), hogy tavaly, 2016-ban megjelent egy pontosan ugyanilyen című könyv, amelyet Sam Bardaouil írt és nem túl szép dolog, de a nevét még csak meg sem említik a Tate weboldalán a kiállításról szóló oldalon.
André Breton természetesen ebben a csoportban is nyüzsgött. Számomra ellenszenves figurája volt a 20. századi művészetnek, nem kedvelem, de persze ttől még jelentős. Egyébként Breton mentségére muszáj megemlíteni, hogy mind a sztálinizmust, mind a fasizmust elutasította és nem véletlenül ápolt jó kapcsolatot a Sztálin által meggyilkoltatott Trockij-al.
Érdekes idők voltak azok ott a 20. század első felében, kiáltványokat irogattak alá és művészi csoportok szerveződtek olyan emberek köré mint Breton vagy Diego Rivera és Trockij és ezeket képesek voltak komolyan is venni. Ezek annyira közvetlen politikai kapcsolatok voltak, amit ma már nagyon nehéz lenne elképzelni, ma szégyen közvetlenül politizálni, inkább a mindentől való elhatárolódás szokott előtérbe kerülni, de ez teljesen mellékes. Egyiptomban egyébként az iraki származású Abdul Kader El-Janabi költő fogalmazta meg szürrelaista kiáltványt "The Nile of Surrealism" címmel. Egyébként az is érdekes, hogy a futuristák kiáltványa, amelyet Marinetti írt, ugyanilyen gyorsan eljutott Egyiptomba, hihetetlen, hogy az a régió akkoriban felvilágosultabb volt mint ma.
Nem nagyon érdekel az egész, csak azért olvasok, hogy ne gondolkodjak, egész éjjel úgy aludtam, hogy a telefonomon csillagászatról szóló előadások mentek egymás után, megnyugtató volt hallgatni, Camelot tényleg a csirkés rudacskáktól fingik büdöseket, egy hete nem adok neki, azóta nincs szellentés.
Délután bemegyek a belvárosba és iszok néhány sört, de még nem tudom, hogy egyedül-e vagy N.-el, meglátom milyen hangulatom lesz, a szombat délután ez egyetlen délután, amikor be tudok menni a városba, mert a többi napon C.-re kell vigyáznom.
Rendelek néhány könyvet, megjelent egy új könyv, most júliusban Ray Johnson-ról...már egész héten nézegettem, szerintem megveszem.
Kilestem a redőnyök között, tiszta égbolt, szél nincs, hideg. Tökéletes nap az életbenmaradshoz.
 |
| Ray Johnson, A Shoe (John Cage Shoes) 1977 |
Egy új könyv jelent meg az általam tisztelt Mariya Alyokhina-tól, "Riot Days" címmel, amiben a Pussy Riot-ról ír. Ez csak jegyzet magamnak, hogy ne felejtsem el megrendelni, mert mindenképpen szeretném elolvasni.
No comments:
Post a Comment