Tegnap elhívtak az új cégembe egy céges buliba, érdekes pizzát ettem, erdei gombásat, ami mellett spenót volt és valamilyen sajt, rég ettem ilyen finom pizzát, ezen kívül jó söröket hoztak, rendes IPA-kat és dupla IPA-kat. Kellemes volt beszélgetni olyan emberekkel akik közül kapásból ketten is tudták, hogy mi az a Twin Peaks. Kicsit berúgtam, ami kellemetlen, mert ma egész nap megbeszéléseim lesznek, de végül is örülök, mert már csak két hetet és egy napot kell eltöltenem a jelenlegi munkahelyemen, amit már annyira utálok, hogy legszívesebben meg se közelíteném. A legbolodnabb dolog az, hogy a munkámat szeretem itt, csak az embereket nem - a szokásos történet, valószínűleg túl magasak az elvárásaim a kollégákkal kapcsolatban.
A magánéletem teljes csőd, szétesek, szétfolyok, merengek, dühöngök és magamban beszélek, szexuálisan kielégületlenül csapongok, amit lehet lerombolok, bűntudatom van, minden és mindenki miatt, néha legszívesebben hagynám az egészet és felvágnám az ereimet, vagy bevenném az összes altatót ami itthon van, de egyelőre még élvezem a művelődést, olvasást és a merengést és vágyakozok valamiféle megváltás féleségre, hogy talán valahol, valamerre akad majd egy kis őszinte boldogság, amit egyszer majd magamba zárhatok és ez a naiv, butácska remény és az, hogy valamennyire még leköt a művészet - mondhatni, életben tart.
Ma reggel Gian Lorenzo Bernini szobrait nézegettem, csodálatosak. Azért került a látóterembe, mert véletlenül megláttam az egyik szobra egy aprócska részletét egy fotón és elképedtem a finom megmunáláson és textúrán. A szexualitás és a testiség kódoltan van a munkáiban, ahogyan a korszakára ez jellemző, de ezeket egyszer meg kellene néznem élőben, mert a fotók tényleg semmit nem adnak vissza a valóságból.
Nem tudom, hogy hogyan fogom ezt a napot kibírni, munkába menet veszek magamnak csokit és kekszet, kényeztetni fogom magam. Tegnap este csúnya dolgokat írtam valakinek, reggel az első gondolatom a szégyen volt. Bűntudat vegyítve szégyenérzettel, keveredve depresszióval és frusztráltággal, nyakönöntve reménytelenséggel és napi gondokkal, a tetjére pedig szórok egy kis paranoiát és kielégületlenséget és kész az énsütemény. Szerencsére önsajnálat nincs, mert az lenne csak igazán a "kellemes" állapot-hangulat.
Amúgy a fasz tudja, de másrészt meg jó dolog lenni és minden ki-be-baszott-retkes szart valamennyire negál a tudásbázisom növelésének lehetősége, hogy kéjes öröm ha találok egy olyan morzsát az irodalomban, vagy a képzőművészetben, ami kinyit valami olyasmi "kaput" amin érdemes belépni valakinek - az alkotónak a gondolat játékába, hogy onnan szemlélve másokat, esetleg egész világokat talán valamennyire segít önmagam megértésében, name a külvilág jobb megértésében is. Beszélni ezekről nem nagyon érdemes, meg nem is lehet, és nem is kell, hiszen alig-alig akad valaki akit érdekelnek ezek a dolgok, meg úgy általában a tudás, kár, hogy valamennyire elitizmus önmagunk és mások megismerése és a "normalitás" pedig a teljes ignoranica, gazemberkedés és a mások feletti ítélkezés.
Egész éjjel esett, de hajnalra végre elállt, ami Manchesterben már ok az örömre. Nos, akkor pozitívan, ameddig tudok olvasni, zenét hallgatni, enni és lélegzek, szellentek és szexre vágyok, addig még van ok az életre, ahogy leírtam ezt hallom, hogy elkezdte verni az ablakot az eső, tehát már szakad megint, mosolyt csalt az arcomra és érdeklődve várom, hogy ma hányszor fogok elázni...
 |
| Gian Lorenzo Bernini, Pluto and Proserpina (The Rape of Proserpina), 1621-22. |
 |
| Gian Lorenzo Bernini, Pluto and Proserpina (The Rape of Proserpina), 1621-22. |
Bernini korának egyértelműen az egyik legjelentősebb építésze és szobrásza volt, ezen kívül festett is, főleg kisméretű vásznakra, az ő neve mellett még François Duquesnoy-t és Alessandro Algardi-t lenne érdemes kiemelni abból a korból.
Bernini eljegyezett egy házasságban élő nőt, akiről csak annyit tudni, hogy egy bolti eladó felesége volt és Costanza volt a neve, de a nő megcsalta őt, lefeküdt Bernini öccsével is, aki a műhelyében volt segéd, ezért a két testvér összeverekedett az utcán, Bernini majdnem agyonverte az öccsét. Bernini egyik szolgálója ezen felmérgedt és elment Costanza házához és borotvával összemtélte a lány arcát...mindekttőt börtönbe csukták, a Costanza-t házzaságtörés miatt.
Bernini sokáig egyedül élt és csak sokkal később nősült meg.
Costanza-ról egyébként szobrot is készített, ami abban a korban nem volt jellemző, valószínűleg nagyon szerette őt.
 |
| Gian Lorenzo Bernini, Costanza szobra, 1636–37 |
Csendet akarok, mélységes csendet, csak elmerülni magamban, figyelni az apró dolgokat, nem szólni senkihez, formákat elképzelni, közelről megnézni a tárgyak felületét, elbújni a takaró alá és fizikáról, kémiáról, csillagászatról olvasni. És néha enni valami finomat és maszturbálni, ezt az utóbbit szívesen kihagynám, de sajnos mivel egyedül vagyok csak erre van lehetőségem, fura, hogy sokan szégyenkeznek emiatt, nekem semmi szégyenérzetem nincs a maszturbáció miatt, egészen kellemes ha az ember fantáziája kellőképpen szárnyaló és szabad.
No comments:
Post a Comment