képek, betűk

Kortárs vonzódás a multinacionális vállalatok logóihoz, mintha valami mélyebb jelentés húzódna meg a jel mögött, a kizsákmányolás, természetrombolás, társadalmi igazságtalanságok...számomra elsősorban a bűnbakképzést jelenti az egy-egy nagyvállalati logó művészetként való tálalása. Az arctalanság és a profit a bűnös helyettünk. Olyan ez mint a politikai marketing, amiben a potencionális átlagszavzó, átlaggcei, átlagjóska mindig ártatlan, a bűnös helyette vagy a túlgazdag sikerember, vagy a nyomorban élők, a gazdagból könnyen lehet a "népen élősködő" tolvajt kreálni, a szegény emberekből, pedig élősködőt. 

A művészet néha épp annyira primitív gondolatokkal dolgozik mint a politikai marketing. A kapzsiság, korrupció és a politikával való összefonódása a multinacionális vállalatoknak valójában a saját emberi kisszerűségünket szimbolizálja - mármint ha van bennünk olyasmi, de valószínűleg akad. Üres filozofálgatás, még üresebb moralizálás.

Ai Weiwei Coca-Cola Vase, 2011

Nincs a szememben bogár, nem sáros a cipőm, szívnám a friss levegőt egy erdőben sétálgatva, megsimogatnám az útbaeső fák törzsét, különösen szeretem a bükkfák sima törzsét, ha megkocogtatom, megkopogtatom, akkor érzem, hogy mennyire kemény belül, a vörösfenyő törzsét is szeretem, szeretném érezni a gyanta illetát és a földön heverő, nedves fenyőtűk illatát, a rozsdaszínű töbozokat és a sárgás aljnövényzetet.

Kevelem Koji Enokura alkotásait. Ő a Mono-ha nevű, japán művészeti csoportnak volt a tagja. A Mono-ha története az 1968–69-es japán diákmozgalmakhoz kötődik, amelyek főleg a Amerikai–japán biztonsági egyezmény ellen irányuló, nem ritkán erőszakos diáklázadások miatt híresültek el. Ennek az egyezménynek a japán elnevzése "Anpo" volt. Nem tudom, hogy hogyan jutottam elé eddig, csak Koji Enokura néhány munkáját szerettem volna megemlíteni.

Nem sok tennivalóm akad, egész nap dokumentációkat irogatok, még hat napom van hátra ebben a cégben, túl sok. A csapatomat átadtam, akit kellett betanítottam - már akit tudtam, mert sajnos van néhány reménytelennek tűnő ember is, de természetesen ez már nem az én dolgom, én csak mosolyogva írom a blogomat, esetleg zenét hallgatva régi kódexek angol fordításait olvasom, egészen meglepő mennyiségű régi latin szöveg fordítása van meg az interneten. Én már csak azért felelek itt, hogy amit kérdeznek tőlem arra megadjam a választ, de semmit nem szóban mondok, minden leírok és publikálok a céges, belső wikipédia-szerű tudásbázisban.

Meginnék egy pohár jó minőségű, száraz vörösbort és közben csendben bámulnék az ablakon kifelé, nézegetném a járókelőket és az esőtől nagyon friss-zöld növényeket. A növények nézése, tapintása és úgy általában a velük való érintkezés fontos része az éltemnek. Nem azért szeretem a növényeket mert csendesek, hanem azért mert mágikusak és a földhöz kötődnek, és egy kicsit én is ilyen vagyok szerintem, magamat látom bennük - de ez csak egyféle sejtés, magyarázat-próba, még az is leőfordulhat, hogy nem igaz.

Koji Enokura Untitled No. 11, 12, 13 and 14, 1978