Megnéztem Charles Chaplin Cirkusz című filmjét, egyszerűen zseniális, nem véletlenül volt Fellini kedvenc filmje. Minden benne van a médiáról, a népszerűségről és a kegyetleneségről, egyértelműen Charles Chaplin egyik remekműve. Amúgy nem nagyon szeretem a cirkuszos dolgokat, magát a cirkusz intézményét pedig kifejezetten kerülöm, de ez a film tényleg jó.
Amikor az üldözős jelenet után Chaplin megpihen egy rozzant fotelban és a porondra bejönnek a valódi bohócok és hivatásszerűen elkezdenek bohóckodni, a közönség meg unja őket és azt ordibálja nekik, hogy "Rotten! Hozzátok vissza a vicces embert!" (mert mindig az újabb, az életszerűbb élményt kell habzsolni, kell a 10 perc hírnév és a bukás) abban a jelenetben benne van az egész médiatörténelem, az emberek többségének a kegyetlensége és pillanatnyi elvakultsága, ahogy jóravaló polgárokból másodpercek alatt vérszomjas, kárörvendő ember lesz, majd pedig újra az aki előtte volt.
Ahogy minden részvét nélkül kukkoljuk mások életét és halálát a tévén és az interneteten keresztül a hírekben és mindenki aki szerepel a hírműsorokban, beszélgetős műsorokban, vagy akár egy interjúban, valójában csak egy Chaplin klón, egy Vicces Ember, akinek az életét, halálát és szenvedését kinevetni, könnyezni, vagy épp eltélni, jutalmazni akarja a szinte már perverz módon kíváncsi, önmagáért tenni képtelen és telhetetlen tömegember, aki mindezek felett soha nem gondolkik el. Nem akar, nem tud vagy nem mer a porondra kerülni. Ez nem értékítélet, a közönség nem elítélendő, a közönségben akaratlanul belekerül néha mindenki, én is, te is, ők is. Talán csak az nem, aki elvonul egy erdő mélyére és egyedül él a fákkal és a madarakkal. Vagy aki nem néz televíziót, nekem pont emiatt nincs tévém már hosszú-hosszú ideje, nem akarom mások életét kukkolni, nem akarok szemforgatni, álszenteskedni és ítélkezni, rettegek attól, hogy kívülállóként másokon nevessek, vagy sírjak.
Összegyűjtöttem azokat az szín-ábrázolási és rendszerezési kísérleteket, amelyek a színeket próbálták rendszerezni valamilyen logika mentén.
 |
| Richard Waller-től a “Tabula Colorum Physiologica”, ezt 1667 és 1668 között készítette és 1668-ban publikálta |
 |
| A következő Claude Boutet, egyik munkájából való, aminek a címe Traité de la peinture en mignature, és 1708.ban készült |
 |
| Moses Harris színköre, már színárnyaltokat is tartalmaz, amelyek csak a három alapszín keveréséből hozhatók létre, 1766-ból |
 |
| Ignaz Schiffermüller osztrák entomológus (rovarkutató) színköre 1772-ből |
 |
| Goethe és Schiller színekkel kapcsolatos kutatásinak egyik része, a "Temperamentenrose", 1798-ból |
 |
| Philipp Otto Runge, Farbenkugel című nagyon érdekes színkörei 1810-ből |
Később egyre több és jobb, pontosabb színkörök jöttek létre, ahogy a tudomány egyre jobban megértette, hogy a szín az valójában micsoda. De engem csak ezek érdekeltek most.
No comments:
Post a Comment