képek, betűk

Kialudtam magam, de a hátam épp annyira fáj mint amennyire tegnap este, lehet, hogy jógáznom kellene, vagy többet innom, hogy lazább legyek, vagy csak kevesebbet stresszelni mindenen.

Javad Mirjavadov egy azerbajdzsáni képzőművész, nagyon érdekes pályát futott be, ugyanis a sztálini Szovjetunióban nem követte a hivatalos, mindent meghatározó képzőművészeti irányvonalat, hanem a saját kreativitása és érzései alapján dolgozott, ennek ellenére mégis a szovjet képzőművészethez sorolják, ami szerintem helytelen, de amúgy teljesen mindegy, hiszen kit érdekel, hogy kit ki hova sorol.
1923-ban született és az első kiállitása csak 1970-ban történhetett meg. Életének az egyik legmeghatározóbb része az volt amikor 1949 és 1954 között Leningrádban élt, itt találkozott a nem szovjet, nem az akkori hivatalos kánont követő művészettel. Szibériai sámánmaszkokat, tibeti képeket, óceániai dolgokat tanulmányozott. 1992-ben halt meg. Nem olyan rég Londonban volt egy kiállítása, amit sajnos csak videón láttam. Videó itt. Szinte hihetetlen, hogy a sztálini érában valaki otthon, szinte csak saját magának, a "fióknak" ilyen képeket tudott csinálni. És elszomorodtam azon, hogy Javad Mirjavadov-nak még Wikipédia oldala sincs, se orosz, se angol nyelvű, pedig szerintem a sztálini korszak egyik legtehetségesebb, legszerethetőbb és legokosabb orosz képzőművésze.

Tudom, hogy már emlitettem, hogy végre kialudtam magam, de már hiányzott, és csak örülök neki, ma se fogok semmi komoly dolgot csinálni, bár rajzolni jó lenne - nem hiszem, hogy menni fog, nincs hozzá türelmem. Meg tehetséget se érzek már magamban semmihez. Jövő hét végén elugrok Londonba, meg akarom nézni a Queer British Art 1861–1967 cimű kiállitást, ami iszonyúra érdekel. A kiállitáson vannak példéul munkák Charles Ricketts-től, aki Oscar Wilde egy kevésbé ismert, erotikus verseskötetét, a The Sphinx-et illusztrálta. Az ő hibrid formáinak gyökere amúgy egy orosz balettművészre vezethetők vissza, akinek a neve Vaslav Nijinsky. Nijinsky Londonban is fellépett (8 hétig volt Londonban) és az itteni faun alakitása nagy hatással volt Charles Ricketts-re. Szóval ide szeretnék elugrani jövő héten.

Ma már nem sok értelme lenne szinte semminek aminek régebben még volt, mármint a képzőművészetben. Mindig szerettem volna a 20. század elején élni, ez persze igy butaság, semmi értelme. Ó, a londoni Tate-ben meg Ellsworth Kelly kiállitás van és már csak május 29.ig van nyitva...