képek, betűk

Aludtam négy órát, ami egészen jó volt, pihentető, és zavaró, mindig bűntudatom van, hogy ennyit elpocsékoltam az ébrenlétből, két óra alvás jobb lenne, de ahhoz valami serkentőt kellene szednem, ami ébren tart, eléget és kifordit magamból. Megpróbálok megtervezni egy új grafikai sorozatot, sok ötletem van, de soha nem lesz belőle megvalósitás, mert beleveszek a saját útvesztőimbe, körbe-körbe járok, és attól is félek, hogy valamit létrehozok, aminek semmi értelme, mindig találok valami magyarázatot, amivel megakadályozom a cselekvést.

Visszaolvastam a blogom régebbi bejegyzéseit, régebben sokkal kevésbé voltam képmutató, mostanában megpróbálok kerülni mindent ami egy kicsit is őszinte, nyers, vagy szókimondó, megtanultam becsomagolni a valóságot, a lehető legvastagabb szöveg-páncéllal körbefonni a mondanivaló magját. Ez egyrészt kényelmes, másrészt röhejes, és ezek mellett még gyáva is, de kellemes búvóhely, az ember lehajol mögé és biztonságban érezheti magát a máz mögött.
Visszatérve arra amit elkezdtem fent-  a céltalan, lélekbúvárkodásnak álcázott kényszeres magyarázkodás előtt, vissza akarok térni azokhoz a motívumokhoz amiket a kilencvenes évek végén csináltam, a bajom az, hogy minden akkori munkám vagy elveszett, vagy több ezer kilométerre van innen a szüleimnél egy fekete szemeteszsákban, valahol a pincében, majd júniusban ha megyek haza, akkor megpróbálok belőlük hozni. A szadizmus továbbra is nagyon érdekel, és új fomákat akarok keresni hozzá, azt hiszem megértem arra, hogy az emóciókat teljesen ignorálva, olyan képi kódokat készitsek, amelyek képesek utalni egy-egy olyan dologra, ami végül mégiscsak létrehoz valamiféle érzékelést abban, aki be akarja fogadni. Ehhez egyébként - úgy vélem, hogy néha elegendő egy-egy absztrakt forma, és itt most nem az absztrakt expresszionozmusra gondolok, hanem a legletisztultabb mondiriani alakzatokra, csak másféle kontextusba helyezve. Ebből valószinűleg semmi nem lesz, mert már most unom, a valóság az, hogy a hangulatváltozásaim miatt képtelen vagyok bármiféle értékelhető létrehozására. Eléggé értéktelen vagyok (ebben semmi önsajnálat, tényleg semmi értékesnek nevezhetőt nem sikerült még csinálnom), de legalább tudok róla, és jó érzéssel tölt el a saját haszontalanságom, hiszen igy legalább nem kell áltatnom magam többé semmiféle hülye reménykedéssel, hogy egyszer...például kiállithatok, vagy valami hasonló.

Kellemes idő van. Reggel olyan illat volt mint odahaza, nyáron, gyerekkoromban, éjjel esett az eső, mindenütt csigák voltak, meg földigiliszták és virágillat.