képek, betűk

Az éjjel megérkezett a hidegfront, esővel és némi lehűléssel. Kopog. Camelot ébresztett fel, utána ott aludt mellettem, háromnegyed három körül lementünk a földszintre, készitettem magamnak epres-áfonyás smoothie-t rizstejjel és egy fehér teát, ő kiment pisilni, de sietett vissza, mert utálja az esőt. Most visszaültem az ágyba és hallgatom az esőben daloló rigókat. Pont olyan most a csend amilyennek szeretem, gyönyörködtet és minden szépséget felerősít.

Emlékszem, hogy mielőtt elaludtam volna, valami zajt hallottam, valaki kiabált odakint, ami szokatlan volt, mert csendes környék, igazán nem szokta semmi megtörni az unalmat, szerintem buli volt a jobb oldali szomszédnál, mert az előbb észrvetettem, hogy világos van a nappalijában. Vagy dugnak épp, vagy véletlenül nyitva maradt, vagy tán nem is világít, csak hallucinálok.

Le kellene nyírnom a szőrömet, először az arcomon, majd a mellemen, a hónaljaimban és ott, alul is, de nincs kedvem, talán majd holnap. Visszaaludnék, de hivogat az eső, egy óra múlva, négy körül világosodik majd és elindulhatok futni az erdőbe, ilyenkor mindenütt csigák lesznek, fura sötét, már-már fekete házaikat nem könnyű kikerülni és kevés borzalmasabb hang van annál, mint a csigaház roppanása a talpad alatt, emiatt nagyon óvatosnak kell lenni, nagyon körültekintőnek.

Ma szandált is kellene vennem, V. megígérte, hogy bevisz a városba, talán a D. kezdőbetűs bolthálózatba, ahol sportcuccokat árulnak, de megnéztem az intereneten, eléggé silány a kínálatuk szandálból. Nem tudom hányas a lábam, összezavar a sokféle mértékegység, talán tíz és feles, talán tizenegyes, a jóég tudja, de úgy érzem, hogy jobban járok ha az internetről rendelek, mert a kínálat ezerszeres. A fehér tea gyönyörködtet és lufiszerű üreget fúj belém a könnyűség amit okoz.

Másképpen látok mindent mint ahogyan a körülöttem élők szoktak, másképpen érzek mindent, tudom, hogy zavaró és idegesítő az ilyen, nincsenek előre gyártott vélemény-sablonjaim, a védekezés így lehetetlen, a sérülés gyakoribb, a fájdalomküszöb változó, a hullámzás erősebb, nincs még azelőtt véleményem, hogy megtapintanám, megszagolnám, vagy látnám a dolgot amiről gondolkodnom kellene, mi lesz így velem? G. jut eszembe erről, tudom, hogy ő is ilyen.

A teámat magam mellé tettem az ágyra, óvatosan nehogy kidőljön, mert nincs kedvem ágyhuzatot cserélni hajnalban. Nemsokára, úgy négy körül lemegyek a földszintre és elkezdem a napot, szürcsölés és önsimogatás. Lehúnyt szemmel élvezem a csendet, nyugalmat és a magányt. Mintha meditálnék, kiürülök és nem érdekel semmi, nincs is belül semmi, kifúvódott minden a szoba levegőjébe és ott keringenek valahol a magasban - képletesen értve, a dolgok káosza nem szűnik meg soha, de a tudat néha leállítható, csak csend és magány kell hozzá. Camelot feljött és pajkoskodik, tudja, hogy nemsokára megyünk futni.

Találtam egy kedves animációt a tea történelméről az Open Culture-n: http://www.openculture.com/2017/05/an-animated-history-of-tea.html