képek, betűk

OIK523ERT12

A "semmi nem számít" és a "minden apróság számít"
jobban hasonlítanak egymásra mint hittem,
Durcás felmarkolta a házat - mérgesen rázogatta,
ütögette az oldalfalakat, a hangyák úgy zuhantak alá
az ajtókból és ablakokból mint egy katasztrófafilmben,
végig sikoltoztak, Bach zenéje a giccses vadászindulók
és egy hamisan énekelt zsoltár sikolyai között lebegett
ma reggel, a fürdőszoba tükrében egy dölyfösen pózoló
önarcképet láttam, a homlokára egy absztarkt-szőrös,
férfitojások közül kiágaskodó péniszt rajzoltak,
vélhetőleg golyóstollal, Egy büszkén énekelt himnusz
és egy szarás közben elejtett, harsona-szerű fing között
alig találtak különbséget, az előbbi kevésbé felszabadító,
Honthorst és Brugghen vasárnap délelőttönként jégkockákkal
keményítgették egymás mellbimbóit, ha kellően peckes lett
valamelyiküké, akkor langyos vízzel lemosták a táblát
és újra kardozni kezdtek, kacagásukra ébredtem,
mondhatni: álmomban, élveztükben materializálódtak,
abban hittem, hogy az eltávolodás haladás,
a maradás pedig sorvadás, vajon hogyan magyarázom tévedésem,
minden egyes gondhoz párosítok egy rododendront,
melyet én vittem fel a tarkómra,
késett a délután,
megsétáltattam magam,
nem plüss-pórázzal, szögesdrótossal - elhamvadok az ágyban,
attól tartok, ez mégsem az Alvilág,
hanem valami csoda ürügy,
sőt kifogás: a bizonytalanságok valósága,
egymás kérgét nyalogatják,
ezek a gondolatok mint az elfogadható
és elfogadhatatlan rossz között a különbség,
fontos a szín, az íz és az aki adja, együtt van minden ami kell,
a keserű mégis hiányzik,
a jólét és szabadság csupán elfedi a kegyetlenséget
és ezt nem lehet kellően túlértékelni, ez valóban találó hazugság,
A porból gyúrt rontóbánat, olyan mint egy legó öklöző vibrátor,
GPS nélkül élvezet helyett széttrancsíroz,
Mostanában kétszer is álmodtam
a Žabotova-utcai lakásról,
a függönyökről, ahogyan lengeti őket az augusztusi szél,
J. süni haja, fésűkagyló alakú puncija,
viccre kész mosolya, séták a Duna mellett,
Pozsony kedves volt, két évnyi késő gyerekkor,
amíg ott laktam, szinte még tinédzserként,
pirosra festett vasorrú bakancsban,
piercingek-el a mellbimbómban, fülemben, orromban,
anarchista-idealista őszinteként,
minden emléke mint leélt, gyűrött leporelló,
a Nagyállomás mellett részegen,
szlovákul tanulás,
az első valódi város a falu nyomasztó szaga után.