képek, betűk

Széthúzódott a bőr az ablak előtt,
az utca egy nagy seb, heg lesz belőle
estére, amikor besötétednek a szélei
és a sétálókból varratok lesznek
a reményekből pedig genny. Szemek
nélkül maradtak a falombok,
hiába néznek rám, láthatatlan maradok,
éget a szájuk széle és porzik
a járókelők lépésnyoma minden
egyes ritmusváltásnál, alul, a bokák
közelében összegyűlnek a sikolyok
és bogarakat eresztenek szét
a csatornatetőkön. Elszív a mai
naptól a táj, kivon belőle
és hozzáad valami máshoz,
talán a lélegzetek és a talpak
csattanása a betonon, összeér,
elvegyül és eleven marad egészen addig,
amíg van ebben az univerzumban
létező részecske. Az orchideák az ablakban
felém fordultak, kést markolnak
a leveleikkel és úgy vicsorognak,
csak szirmaik ne lennének annyira
színesek. megijednék és elhallgatnék egy időre.
Nem maradt a reggeli párából semmi,
majd visszatér és széthúzza lyukát,
csilingel belül a méhe és rámutat
a szájára, abból nő ki - mondja,
ez a delejes, szivárvány világ.
Hét kezet látok a szájüregemben,
hét lemondást és ugyanennyi várakozást,
de elfelejtem mostanra és tátotgva nézem
a pirula formájú napkorongot
a szemközti házak felett. Zöld sávok,
szürke vonalak és csillogó szélű szemek,
gigi naplementéje a kertben,
csak nézi a fényt és a fűszálak
átölelik a hófehér combjait,
szobrot formáznak a mosolyából.