képek, betűk

Szűretlen alakváltás,
arrogancia pöttyözve,
altáj és derékbőség,
kettéshasít a félelem,
de nem kérdezek,
ha egymillióegyetlen
pillanat voltál,
de mégsem vagy, ahogyan
a szemérmetlen jelen
nem kér enni, hagyom
hagyom hallatlan
szépképek. Emlékszel,
nem kéredezem, Parrs Wood.
éjjel az ötösben, aludhatnék
meztlen talpakkal
a múltba, most meg egy
szellem szörnyet szül
és visít, alvatlan szonda.
Kérem, valahogy hagyjon
percet, vagy egy részét,
végtelen álomkór szopránban.
Valahogyan a vég,
valami egy kevés dallam.
vagy virágminta, csak
dal csak vér, csak halál,
ahogyan akarod. Közelebb,
szerpentinek, meztelen
talpaid, zsályaillat ölekből,
sikolyok a csípőkből,
valamerre, ha nem vagy
egy életből, minek az
a másodperc? Ilyen a való.
Ez a látomás, szandálban
sétál a háztetőkön,
anyagot termel, melynek
a fele disznóvér. Vörös
és meleg, fürödj,
pancsolj és énekelj,
a szűkes állatvilág észfolyás
mozgásportéka picsa,
félelem
millliók merőleges
délben szundikáló,
vén, recés és büdös
fallosz alakú édenben,
ahol az istened seggbebasz
és elénekli azt, ahogyan
egyetlen álmoban az a sötét
a nyelved pörgésében
a félelemből megfogant.