képek, betűk

Ma olyan napom van,
mintha mély kút előtt
térdelnék, abból feltörne
mindenféle gyerekkor
darabka, emléknek
csomagolt vérvalók.

Mások a színek mint
kellene, a szőnyeg
szürke lenne, de
világosbarna a színe,
ahogyan járok rajta
gyerek-lábfejet látok,
a magam lába helyén,
anyám mellett topog
az ott, az a cseppnyi én.

Nem értem, a fájdalmat,
talán az udvarunk illata,
mert ami most Londonban
a június, az olyan:
mint otthon régen
a nyár volt. Előtör
minden a madárfüttyel
együtt, hogy könnyeim
közül néhány pillanat
múlva elragadja
a martalóc halál
és csak az a kellemtlen
íz maradjon utána,
amitől az elmúlás
borzalmas egyenesei
mintha átszúrnák
a fejtetőmtől haladva
ezt a jelent és
ezt a testemet.