képek, betűk

Amikor megváltozik az ég alja odakint,
amikor szétesek és ő újra összerak,
amikor felengednek a megfagyott ujjak
és mozogni kezdenek, amikor eszedbe
jut egy-egy régi szó, egy mozdulat,
amiről nem gondoltad volna, hogy annyira
erősen beléd ékelődött, de mégis és nem értem,
hogy miért pont az. Sokféle dolog vesz körül
bennünket, a Bármifélék, Akárkik,
Akármicsodák és Valamifélék között élünk,
a legtöbben hagyják, hogy az egyféleképpen
történő látás puha és kényelmes nézőpontjai
szilárd keretet adjanak az életüknek,
ha nincs kétely, ha nincs önvád,
ha nincs önmarcangolás, ha nincs
bocsánatkérés és ha nincs kegyelem,
akkor egyszerűbben lehet bizonyos célokat
elérni, mert a legnagyobb ellenség a
saját lelkiismeretünk lesz és
ha nincs bennünk semmi a fentiekből, akkor
félreáll az útból. Sokan és sokszor ismételgették
már az ön-szeretet, ön-megvalósítás, ön-sikeresség
eléréséhez szükséges recepteket, sőt
mindenféle önismereti könyvekben le is
írták ezeket, mintha valami nagy tudományos dolog
lenne magunkból szociopata közeli lényt farigcsálva
az önszeretet mázával befedve teljes énünket,
átgázolva mindenen és mindenkin sikeresnek
lenni. Végül is nem tudnék elítélni
senkit emiatt, csak nekem nem megy, tele vagyok
kétellyel, bűntudattal és önváddal,
ez most csak azért jutott eszembe,
mert a közelemben leült egy férfi,
aki szerintem egy csomó ilyen önismereti
könyv elolvasásásn van túl és sikeresen
szociopatát csinált magából, úgy tárgyal
és úgy artikulál mint aki tudatában van annak,
hogy ő valamiféle istenség, aki emiatt
predesztinálva van a sikerre. Szánalmat
érzek iránta, de jóféle, pozitív szánalmat,
csak sajnálom, hogy ennyire kevés olykor
az emberi értelem, és beleesett egy olyan
résbe ahol
az önszeretet álcája mögött az ön-nemismeret
csupasz valósága csókolgatja a belső gyermeki
lelkét.


Lassan délután két óra lesz, ilyenkor kezdek
kimozdulni a saját, belső időzónámból, aludnék,
sunynék. Én kora hajnalban vagyok aktív,
a délután előfele nekem nem a működőképes napszakom,
csak merengek, leírom ezt a néhány sort. Mindenféle
erotikus dolog jár az eszembe, és mindegyik
Gigihez kötődik, illetve a puncijához és a
gyönyörűséges mellbimbóihoz, mindegyiket
külön is és egyszerre is beszívnám és nagyon
lassan cirógatnám közben mindenütt, amitől
lassan bekapcsolna az a zöld neonfény a szemében ami
csak nekem szól, addig simogatnám amíg a
nedvességünk - mindkettőnké, habot nem képezne
körülöttünk, amely buborékjaiban először néznénk
egymást nevetve, majd belé huppannánk egy-egy
nekünk kedves buborékba és elrepülhetünk velük
a kéjnek a legkülönfélébb szintjeire, a skála
a bárhonnan és bármeddig határokon belül
mozoghatna. Odakint a napos és árnyas
percek váltják egymást, innen látom az égboltot,
a magas cumulus felhők, kékséggel a hátuk megett,
nem mozognak, vagy legalábbis nem néztem őket
olyan sokáig, hogy észrevegyem, vagy nem is élek?
Vioszont néha besötétedik, úgyhogy valószínűleg
mozognak azért és én se haltam még meg.