képek, betűk

Kedélyesen sárgás délelőtt,
azt mondom: saját ujjam vagy,
orrhegyet érintő, mosolyogva
hallgató, az örökbe nézve
esetleges, átmeneti és körkörös,
karjaimmal madarasat játszok,
drótokkal az esőfelhők fülcimpáihoz
rögzítem magam, zordon bodraik
azt suttogják csapkodjak erősebben
és akkor majd repülni fogok.
Előre-hátra billegve
szállni ebben a koporsóban,
aminek égkék a fedele,
épületek vetülnek az oldalára
és szemben egy folyó csorog,
mellettem irodaszékek és minden
mosoly eladó. Végül egy esőcsepp
farkába kapaszkodva lassú tánccal
karjaid közé ringva, apró foltként
érkezek, talán van a milliárdból
néhány másodpercünk, melyet suttogva,
melledre dőlve eltölthetek,
szempilláink összepislogva
egymás arcát simogatják,
kipirult arccal nézzük
egymás barlangjait,
azután párban, oldalra táncolva
ismeretlen zsoltárokat énekelünk
és megkérjük az időt,
hogy engedjen még néhány
másodpercet ennek a véges
csapdának amit úgy hívunk,
hogy életünk.