képek, betűk

Felébredtem, első gondolatként,
oldalra fordulva azon merengtem,
hogy vajon vegyek-e be altatót,
vagy maradjak még? Itató az ágy
mellől, műanyag flakonból, az
udvarról rigók. Becsapás?  Még
itt lennék, bár ha kilesnék a
redőnylécek között, nem látnék
mást csak téglákat és a fugák
szürke hálóját. Zsibbad a bal
karom, remélem, hogy komoly,
nem kellene ezt folytatni.
Hajnali három óra negyven,
ez volt a napi adag: életrészem,
kettő és négy között. Hálás vagyok.
Azt hiszem, ideje összolvadni
a karnyújtásnyira fekvő, félhold
alakú, hófehér tablettával,
vele tizenöt perc múlva újra
elmúlhatok innen, kérnék még
néhány óra álom-haladékot a
nappal előtt, mikor a fény majd
kipárologtatja az embereket
a boltok felé, az autóik üléseire
és elkezdődik az élet idegensége.
Ez a két órányi rigófütty, amikor
a hazafelé tartó részegek
már csendesek és a józanok
még nem kezdték el bejárni
táplálékszerző útjaikat, képes
valamiféle értelmet adni annak,
aminek valójában semmi értelme.