közben vállamon szuszogna,
folyása avatag finom permet,
melyet tegnapi sétám képeivel
magamban egybekeverve, tüdejébe
fújna a végezt. Azt suttogta: csorogna
nekem, ajkammal orrán át legyek
védője, és minden, eddig magamnak
tartott titkom, remény-csomókba
kötötten, jelentés nélküli igékké
alakulva, akarom: félelmeim arcain vékony
leplet simogasson széjjel. A konyhában
fénycsíkok csöveiben porszemtáncot
jár a valóság, felpillantva rájuk
visszatérek, ugyanazok a felhők
fednek és nyitnak húskapukat bennünk.
Kérlelhetetetlen akarata szerint
láttatja magát a jelenvaló természet
ténye. Igazodnék ehhez, csak hangot
ne szüljön sem a vigasz, sem a
vigasztalanság, minden a közöny
játéka legyen, ezer évig elnyújtott
pislantásként, mely halkságba szorít
és nem akar tőlem több suttogást.
No comments:
Post a Comment