képek, betűk

EEEEEEE vannak olyan képzőművészek, DDDDDDDDDD amelyek gyerekkorom hősei voltak, 14-15 évesen az életrajzaikat egymás KKKKKK után többször elolvastam, nem tudom miért, de nagyon nagy hatással voltak rám, ilyen volt Francisco Goya is, már csak arra emlékszem, hogy egy vaskos, fekete, papír "kötésű" könyv volt a róla szóló UUUUUUUU életrajzi regény, amit olvastam - nem tudom hányszor, de szerintem a tízhez közelebb van ez a szám, mint az öthöz, aztán elmúltak a hőseim, elmosta őket a depresszió, a vándorlás és a leépülésem különféle érdektelen és unalmas szakaszai, ma egészen véletlenül egy Jake and Dinos Chapman által készített szobor nyomán eljutottam Goyáig, Goyához, és iszonyatosan meghatódtam a munkáitól, olyan volt, mintha valami eltemetett emlékbuzgár tört volna fel, végignéztem az összes, interneten fellelhető AAAAAA munkáját, különösen az öregkori munkákat és a grafikáit, és elképedtem az erején, őszinteségén, az érzelem mentes, anti-expresszív, virtuóz rajztudással létrehozott, ANY a háborúk borzalmait bemutató soroztán. Emlékszem, hogy hányszor próbáltam őt utánozni, másolni, de soha nem sikerült persze, -viccess kísérlet volt - egy tizenéves, túlérzékeny neurotikus, egy nyolcvan éves zseni munkáit másolta, teljesen szarul, pofátlanul, de mély áhitattal, de ez is én voltam, nyilván. ezzel masok is igy vannak, nincs ebben semmi kulonleges, nem is erdekel tulsagosan, ma talan kapok szerzodest, bar nincs kedvem alairni semmit, jokat kacagok azon, amikor valaki azzal all elo, hogy letezik valamifele kollektiv fejlodes, allitolag elorefele halad, zavaros. zavaros. Érdekes, hogy Goya munkáit összevetve néhány kortárs munkával, akár Chapmanék munkáival, Goya kevésbé moralizál és sokkal jobban elrejti őt az, hogy kevésbé érezni a grafikái mögött a készítői szándékot, vagy annak helyét és egyben hiányát is, mivel a hely és annak hiánya, ugyanazt okozhatja, de ez nem fontos, nincs ott a hatás és a nagyüzem-szerűség, mára a bécsi akcionizmus, akkor nagyon friss és izgalmas megoldásaitól eljutottunk oda, hogy formalizmussá és ipari szabvánnyá váltak a megoldásaik, lásd péládul Paul McCarthy utolsó munkáit, unalmasak, látszik rajtuk, hogy unja amit csinál, nincsenek új, eredeti formák, nincs is igazán mondanivaló, a mögöttes gondolat mélysége (pl. a Piccadilly Circusban --- talán 2002-ben készült? lusta vagyok megnézni, lusta vagyok rád nézni, lusta vagyok inni a teámból) nem több, mint egy politikai bulvárlap reggeli címlapsztorija. Szomorú. Szerencsére ezek csak egyedi jelenségek, sokkal több a jó példa, most hazudtam, hogy ne tarts pesszimistának, te kis geci. Hahaha. KKKKKKKKKKKKKKKKKimozdul belőlünk a szar, délnek fordul és nem kér harsonát, pedig ha bigyójába szúrnád, elfújná neked reggeli indulódat.