ma vettem magamnak két inget, szabályos négyzetek, kék, szürke kék, fehér, nagyon unalmas, mint én, jól esik elrejtőzni a szürke kirakat mögé, van ebben némi lázadás, mert ma, talán az egyéniség teljes elrejtése a leghatékonyabb formája a tiltakozásnak, de nekem nem kellett ezt soha erőltetnem, mivel tényleg nincs semmiféle különös tulajdonságom, így mindenféle tudatos ellenállás nélkül lehetek szürke, unalmas. az a fény, ami most bejön kívülről, szintén szürkés árnyalatú, hiszen esti, nincs ebben semmi meglepő, a zsinórok és az írószerek, ezeket bámulom, egy kicsit meghíztam, ráncos nyakkal ülök és próbálom elképzelni, hogy felakasztom magam, hogy szabadulhassak, de annyira szánalmas elképzelni, ezt az egészet, azt, hogy a huszas éveimet túléltem, némi önpusztító hajlammal, de életben hagytam magam és most már vicces lenne és teljesen jelentéktelen az öngyilkosság, hiszen úgyis halottként élek, vagy ez csak gyávaság, de a gyávaság a halotti létem egyik fő bizonyítéka, nincs menekvés, de van sokféle, elragadóbbnál elragadóbb kibúvó és hazugság, "felesleges lenne", "jelentéktelen", "haragos", "méhedben ott lebeg az ürülék darabka, amit utódonak nevezel". ma újra a képzőművészettel múlattam az időmet, két alvás, három zabálás és egy maszturbálás közt, elmerengetem azon, hogy milyen jó, hogy semmit nem kell csinálnom, tíz éve még mennyire hittem abban, hogy nekem ki kell fejeznem valamiféle vélemény-féleséget a körülményekről és magamról, ablakokat nyitni-csukni, befelé-kifelé bambulni, megnézni a virágokat, szörnyeket és nem utolsó sorban a formákat, mert végülis a forma, szerkezet és szín - még akkor is, ha értelmetlen és szükségtelennek mondott, én azért valahol mégis úgy érzem, fontosak. bármilyen áttételekben, akár csak az utalás-rá-utalás és visszacsatolás ezredmásodperces felvillanásáig, de mégis jelen vannak, még a leghomályosabb zugban is, ha az üres vákumot elképzelem, akkor ott, az értelem és értelmezés szintjén, pusztán a folyamaton belül, hogy felfogom: megjelennek. egyre kíváncsibb vagyok arra a folyamatra, ahogyan át fognak az emberek alakulni gépekké, majd tovább --- nem írok, szándékosan "energiát", mert az "energia" fogalmát az ezoterika kisajátította és így használhatatlanná vált, mert lehetetlen bármiféle gondolatot közölni egy olyan fogalommal közvetítve - röhögök --- ami ha megjelenik egy ilyen a kontextusban (jövő-vizsgálat?, minek nevezhetném? én képtelen vagyok eltávolodni a tudománytól és félelemmel tölt el mindenféle ál-tudományos, a válaszokat nevetségesen nagyvonalúan kezelő akármi), akkor azonnal mindenféle bugyuta és nevetséges fénylényekkel és egyebekkel párosul a fejemben. álmos vagyok, aludni kellene? újra? jó lenne egy 3d nyomtatót beszerezni, inspiráló lenne, de sajnos nincs rá pénzem. de már most unom, előre megunok mindent, még mielőtt bekövetkezne, már azelőtt unom általában az embereket, hogy meghallom őket? vagy meglátom? a saját gondolataimat unom leginkább.
OLGA CHERNYSHEVA, WAITING FOR THE MIRACLE, 2000, C-PRINT
elavultak a lábaim? a szemeim, ez a b. nevű z. egyik sz. emlékeztet? szőr. ennek így kell kinőnie? vajon hol marad a simogatás és meddig marad még így, a belső építésű magány, szószólója a nullaságnak és a hibernált-patkány állapotnak, ami így, csövek nélkül, tesz várakozóvá, hogy ennek a közepén, amit nem tudok minek, hogyan, merre - csak úgy elfelejteni? igen, kellene. ma láttam egy nőt a buszon, i. anyukájára emlékeztetett, aki tavaly halt meg, a vállpántos nyári ruha, a bevásárlótáskák, a nehezebb légzés, valószínűleg dohányzik-os formák, és az emberek ruháinak megvizsgálása, nem gonoszságból, inkább érdeklődően? csak emlékeztem egy pillanatra, ahogyan a konyhában ültem vele, cigiztünk és néztük a szemközti kocsmába ki-be járkáló embereket. aztán én elköltöztem, talán 8 éve? néhányszor még találkoztunk, de aztán nem. csak az élet?
Jürgen Klauke, Illusion, 1972
a hetvenes évek... nem tudok róla már semmit, régebben még voltak emlékeim.
Amy Bessone, Portrait, 2011-2012
vicces volt, amikor még elhittem magamról, hogy képes vagyok valamire, bármiféle valamire, akármiféle akármire, mozogni, létrehozni, cselekedetnek hívott, de tettként értelmezhető dolgokat csinálni? nem annyira fontos, csak a létezés, egyedi, saját bejáratú definíciójához kell néha, az olyan meghatározás, ami az értelmi szintektől függetlenül, talán, mindenkiben megtörténik, csak más az eredménye? másnak képzeled magad, más lesz a mozgatóerő? csak, szerencsére, már nincs motiváció, így nincsenek tettek sem, jó érzés halottnak lennem, a vágyak egyre csökkennek, nincs ártás-kedv, nincs védekező póz és incselkedés a "mi lett volna ha" szerű játszmákkal.
elég.
No comments:
Post a Comment