Tegnap éjjel érkeztem haza, rég volt ennyira sima egy repülőút, tiszta égbolt, semmi zötyögés, fent égbolt, alul a civilizáció fényei --- szokás szerint berúgtam a repülőgépen, de most legalább volt jégkockájuk. Ebben a lakásban, amit p. "itthonnak" nevezne - három csomag fogadott, még múlt hét előtt rendeltem ezeket az A.-on, Leo Ornstein összes csellóra írt munkái, a Swans egyik albuma (We rose from your bed with the sun in our head) és még egy CD, amit nem tudtam hová tenni a fejemben, mert nem emlékszem arra, hogy megrendeltem volna, ez a Flying Lotus Los Angeles című munkája...biztosan részeg voltam és tetszett(____???____), jó ötletnek tűnt, van ilyen, bár most belehallgattam és tényleg nem rossz zene. De nem is jó? Valami a kettő között, nembaj, jó lesz poháralátétnek? Majd meglátom, mert van, hogy hónapokig nem hallgatok újra egy zenét, mindenhez érés, érzés és hangulat kell, vagy pedig tudatosság, ez utóbbi a legjobb, de a legnehezebb elérni - nameg, persze: sajnos a tudatosság is hangulat függvénye. Illő lenne átértékelnem néhány dolgot, hogy mi fontos és mi nem - ahogy a regényhősök szokták (haha), nekiindulni a Semminek (ez most itt egy uticél?), megfogni a Valamit (pörgetni, forgatni, amíg nem szelídül meg), hősködni, elbukni, mindegy, csak ne az öregkort várni - napról-napra, naptól-napig, kezemet gyűrögetve a betevő falatok miatt, néma nyugalommal, stresszelve az anyag fontossága felett --- és még csak nem is szemlélődni, nem észrevenni az elmúlást - "bocs: idő hiányában állat vagyok" - mondhatná A. Habár az állatok legalább a megadott kód szerint viselkednek. Ez most jó? Ez lehet az oka annak - ez a vakság; nevezzük a félkegyelműek boldog vakságának, ami együtt járhat a szaporodás túlzott felmagasztalásával, pedig tán csak arról van szó, hogy egyszerűen egy-egy utód nemzésével és megszülésével pótolják önmaguk kongó ürességét, mintha a gyerekvállalás orvosság lenne, ellenszere az ürességnek, szándékosan nem írtam elmúlást, mert az túl magasztos dolog, nem hinném, hogy az elmúlás felett érzett szomorúság túl sok embert "áthatna", ez túl fennkölt a Tescó, Autó, Vakhit és Internet nemzedéknek, ahogy a középkori, ókori, karóbahúzó, felnégyelő, máglyázós félállatoknak, vagy az egyiptomi rabszolgahajcsároknak is az volt, inkább csak annyit vesznek észre, hogy van-e mit zabálni és élvezni, vagy nincs? A szomorú, hogy tévedhetek? Ez szomorú, hogy tévedhetek? Én is egy icipici nyelv, fura hangzású szavait használom, ezen írok, beszélek, illetve: ezen a nyelven tanultam írni, olvasni, talán mert jól használható kódolásra, bújócskázásra, de egyébként mindegy. Érdektelenség. Tegnap délután voltam Budapesten, az a város pályázhatna a világ legszürkébb városa címre, a metrón az emberek maguk elé bámultak, az új mélykeresztény és mélymagyar és felebaráti szeretetéről híres városvezetés kiűzte a hajláktalanokat a város központi helyeiről, így azok felépítették a kis egyéni gettóikat a külvárosi kiserdőkben, a reptér fele menet sok ilyet láttam. Az a hely egy kultúrlisan, morálisan és anyagilag lesüllyedt hely, ami még mindig süllyed, ez abból mérhető le leginkább, ahogy egy kultúrkör a szegényeivel, elesetteivel, különceivel, szubkultúráival bánik, és ebben Az A Hely az abszolút negatív példa lassan 100 éve. Egy félelmetes és lehangoló ország és kultúrkör üüü ahol pökhendi, kivagyi kiskirályok és gátlástalan seggnyalóik uralkodnak, ahol a szélsőjobbos ideológiák keverednek a legbutább baloldali demagógiával, létrehozva valamiféle nemzeti szocializmusra hasonlító, de annál enyhébb, kesze-kusza, "szarszagú" légkörét, ahol dicsőség a csordán kívüliek maglázása - jelenleg, egyelőre még csak szavakkal - bár volt már arra példa, hogy százereket küldtek a halálba, aztán néhány év múlva újra ezreket munkatáborokba. Ennyit erről, vettem avokádót, csinálok belőle krémet.

Elkeztem baszkul tanulni, holnap szerzek nyelvkonyvet is, most Ekecsen vagyok, eszembe jutott valami apro, gömbszerű dolog a multbol, ami nem egyertelmu. Before two days I had been in one pub in Meder. There hadn't been anything so I don't know what I wanted to write... So, I think I shouldn't drop a lines here. A mindig, semmi, magany, sűrűség .... Olyan kozonsegesnek tunnek, elrablom a gondolataimat, elhuzok innen? How many time do I have? Pörögnek a semmik, de nem mint a kartyak, ha szabadna ilyeneket gondolnom, yesterday I was a little bit confused as my father said he hadn't understood Bartok...It should have been ok whether he would not a composer. Nem látni a gyöngyjátékot, a könnyeket, a sérült fák lelógó ágain a nedvcseppek csillogasat, a film végén a csókot. Nehez levegot kapni, nehez mosolyogni es nem rettegni a magasban, vagy elengedni valamit. Nulla nulla.

"Valamire minden jó." Ez igaz. Amikor valaki "társadalomról" beszél, mindig furán pislogok magam elé, nehéz felfognom ki mi kik mik a "társadalom", az efféle megnyilvánulások leginkább valamiféle szubjektív, belső frusztráció, félelem, düh kifejezésére szolgálnak. Fél általánosítani, ezért a "rohadék emberek", "csőcselék" és egyéb, hasonló jelzők helyét átveszi a "társadalom". Mennyivel higiénikusabb! És mennyivel okosabban hangzik. Szerintem jobb őszintének lenni és kifejezni az undort, vagy ha nincs undor, akkor tenni azt, érezni azt - ami van. Nem pedig bohóckodni. Felettébb idegesítő? Alattabb leszarandó. Egyébként nem tudom miről jutott ez eszembe, talán gondolkodhattam valamin és eljuthattam egy olyan pontig, ahol véleményt kellett volna alkotnom, és kijött valamilyen általánosnak tetsző badarság és röhögnöm kellett magamon, meg, észrevettem, hogy rajtakaptam magam: áhh, te szar! Most fortyognál, mi? Mire jó ez? Körbeutaztam a környéket, az emberek vásárolnak, sétikálnak, sokan beszélnének, sokan szeretnének szeretni, vagy valami elfogadást kapni, de a szabályok és a szokások nem engedik, hogy beszélgessünk egymással, meg ha el is kezdenénk; semmi nem történne. Mert a közelségünk rémísztő, az őszinteség hiba, az együttérzés félelmet kelt, az érintés pedig lemosandó szappannal. Így csak sétikáltam, nézelődtem, nem vettem semmit, mert nem voltam olyan hangulatomban. Ülünk a ketrecekben, mert rabok és ostobák volnánk - ha a tekintet aláhullhatna, mint valami pehely, vagy szösz, akkor ideírnám, de a tekintet, csak elkalandozhat, vagy vidáman nézegteheti a tájat, esetleg csilloghat, de nem pottyanhat le a földre. Én pedig erre gondoltam, sőt még odébb is gurítottam, és engedelmeskedett is, csak nehézkes elmesélni, mert csupa képzavar jut csak eszembe --- ide kellene valami kevés tehetség, hogy gördülékenyen és gátlások nélkül, elmesélhesse az ember azokat a paragrafusokat, amelyeket szakaszosan szül gondolatok formájában. Csak minek?

Lehet, hogy tavasztól átköltözök Londonba, még nem döntöttem el, töprengés. Lassan fél éve, hogy nem beszéltem magyarul, negyedik éve, hogy itt élek, egyik sem fura, mindkettő érdektelen, csak eszembe jutott. Túl vagyok a szokásos karácsonyi céges vacsorán, ami a Birdcage nevű helyen volt, travi, fél-travi és nem-travi táncosokkal, nem nagyon tetszett a hely, giccses volt és később a sok részegtől eléggé alpári lett. Kézzel irányított, minimálbéres rabszolgák (valószínűleg diákok, Manchester ugyanis teli van velük és gondolom, hogy jól lehet őket minimálberen dolgoztatni, épp úgy mint a sokat szidott kelet-európai embereket) szolgálták fel a vacsorát, miközben műmosolyos táncosok tátogtak a színpadon: elkopott slágerekre. Kaptam vegetariánus menüt, talán ez az egyetlen dolog ami jó volt, na meg a gin-tonic, amivel lassan de biztosan csökrészegre ittam magam, ezalatt néhány amerikai és brit kollégám - szintén részegen, elsírta bánatát. Aztán bebaszva elmenekültem, valahogy eljutottam a buszmegállóig és hazajöttem. Csodás?
Stockportban van egy elképesztően jó "művészfesték" bolt, ma megyek bevásárolni, elfogytak az ecseteim, ki tudja hogyan. Jövő héten csütörtökön repülök Mo-ra, Sk-ba, szerencsére csak négy napra, ennyi épp elég is lesz belőle.

p.
"mióta tudok olvasni (nem tudtam korábban, mint a szokásos, nem voltam "csodagyerek") azóta mániákusan olvastam, emlékszem, az első könyv amit egyedül elolvastam és meg is értettem az a Kököjszi és Bobojsza volt. A végén sírtam. Nem tudom hány éves lehettem, talán nyolc. Előfordulhat, hogy ez az átélt érzelmi töltet késztetett arra, hogy egy másik könyvet is a kezembe vegyek, aztán megint egy másikat...és így tovább - nem tudom." - mesélte p., nem nagyon figyeltem rá, hiszen ezt én is átéltem, ugyanezzel a könyvvel, ugyanígy, semmi meglepő.
Vettem egy elektromos illatosítót, azután egy nagyobbat, mennyi felesleges kacat, remélem ezeket majd mellénk temetik ha meghalunk, p. majd átöleli az illatosító karcsú derekát és így rothadnak el közösen.
Nem vagyok biztos abban, hogy ezeket ide kellene írnom. A Google mint egy levéltár, mindent megőrizve a szerverein - szerintem nagyon kevesen tudják elképzelni azt a mennyiségű adathalmazt aminek a birtokába jutnak ezek a vízfejű vállalatok, száz év múlva érdekes lesz kutatni az eltárolt adatok között - már akinek lesz ehhez jogosultsága. Vajon az elhunyt emberek levelezése, böngészési szokásai és minden egyéb adata, amelyek péládul a Google, Yahoo, Facebook vagy az MS szerverein vannak, azok a halálunk után a legközelebbi rokonunkra, anyánk helyett is anyánkra: a Google, Yahoora, MS-re fognak maradni? Ők leszenk az örököseink? És éppúgy pénzt fognak keresni velük, mint például az illegális tartalmak elé rakott reklám betétekkel a YouTube (Google)? Érdekes.
Ó, hatalmas szartenger. Pancsoljunk benned! És ne gyártsunk ellenséges ellenségképeket. Hiszen minden csak élni akar. Nincsenek szörnyetegek. Csak kapzsiság van, egyszerű, ősi és kegyetlen, ahogy volt és van - ahogy ma elsétáltál a hajléktalan mellett az utcán és le se szartad szartam szartuk, vagy adtál neki valami aprót és ezzel a lelkiismeretünket letudva, felül maradtál, az ott meg a földön ülve - alul maradt, éppígy működhet nagyban is, csak esetleg abban a történetben én vagyok a hajléktalan, akit alamizsnával kínálnak: örömvigyorban úszva elfogadom amit kapok, meg is köszönöm - aztán persze jön a szidalmazás és a balfácánok örök ökölrázása: hogy az Engem Átvertek életérzésből fakadó panaszkodás özön, a Nép Örök Joga ahhoz, hogy Népnek ("remélem soha nem leszek a része!" - gondolja mindenki) neveztessen, és legyenek urai, akik kimérik az útjaimat és határaimat és hiába tudom, hogy ez rossz, hiába lázongok: ők mégis felül maradnak? Létezhet? Vagy minden én vagyok, minden egyformán, csak a szerepinkből fakadóan, látszatból vagyunk ezekben az állapotokban, és tényleg lehet bárki bármilyen pozícióban - a kvantum elmélethez hasonlóan, becsült értékeket használva, a valószínűség tartományain belül: lehet bármiféle eredmény, ami meghatározhatja a valóság pillanatnyi állapotát, magában foglalva az időbeliséget, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni ha gondolkodunk.
Jó érzés vélemény nélkül létezni, szinte minden csak elsuhan mellettem és meg sem érint, vagy épp csak érzékelem, épp csak egy kicsit ér hozzám, megtapogatom és már megy is tovább, némi csodálkozás marad csupán; a puszta lét felett való ámulatból fakadóan - amúgy semmi.

Michael Gira - Solo Recordings at Home (Full Album)

Gyorgy Kurtag : Kafka-Fragmente Op.24 [w. Score]

p.:

milyen érdekes, hogy az alkotói szabadság, ami ma a kapitalista, nyugati és távol-keleti nyugatias kultúrák egyik sokat emlegetett mértékegysége - , szinte egyáltalán nem segíti elő a művészi alkotások minőségét, ellenben a mennyiséggel - így aztán épp annyi selejt, középszerű, egymásról másolt, unalmas, bugyuta, még az akadémikus művészetnél is vaskalaposabb művészi közeg tenyészik, mint a 20. század előtti, manapság mélyen lesajnált kultúrkörökben. Akkor is több száz művészre jutott egy Rembrandt és ma sincs ez másképpen, csak ma a selejt is Rembrandtnak képzeli magát? Valami hasonló. Valami fárasztó? ez amúgy nem baj, engem nem is nagyon zavar, az ember megszokja, hogy az ostoba pont azért ostoba, mert harsány és soha nincs nála tükör, ha nem ilyen lenne, akkor nem lenne ostoba? nehéz kiigazodni? egyáltalán nem, persze veszélyes, mint minden arra irányuló próbálkozás, hogy ilyen vicc-szerű értékeléseket adjunk például a művszetről, amit oly sokan bólogatva el is hisznek? vagy egyetértenek vele? nem tudom, sem ezt, sem mást.

blaaa 0üüü, persze, tökéletesen tudom, hogy kicsoda vagyok --- naná, még szép, micsoda kezdés? röhejes? kínos? a nevetséges dolgok fontosak, mert félresöprik a magabiztos vigyort az arcunkról, amire semmi szükség ha a tükör előtt állunk... szóval, lassan kitisztult a kép, nem számít, hogy amit innen látni az tetszik-e vagy sem. ott van, néz vissza rám: abban és csak ott, mármint az időbeniség, igen, az - és a többi? az apróságok? a ballaszt? talán mondhatom: nagyon is fontosak, minden az. csak épp nem létszükséglet, nem kell a megmaradáshoz, a mindennapokhoz, ahhoz csak a jelen kell - de nincs garancia arra, hogy ez így is marad - a változás is változik. A tegnapi dolgok ma már nem érzékelhetőek, de felidézhetőek, nekem nem is nagyon kell ennél több, hiszen ki emlékszik és kire? és miért? hogy ez zavaros? nem hiszem. vagy ha az, nem baj, elég ha én értem? önző fasz! Nekem nem az. Inkább csak olyan, mint ami valójában szokott lenni: soha semmi nem biztos, legkevésbé a folyamatosan fakuló, már a történés pillanatában is hamis emlékeim. Mert magamnak sokkal jobban tudok hazudni mint másoknak, talán a túlélés miatt, talán mert így szoktam meg? nem nagyon érdekel, ez már velem marad, legalábbis addig biztosan amíg ki nem növöm ezt is, amíg nem jön a következő lépcsőfok, mint mindig (nem mintha kellene egy következő lépcsőfok, nem mintha érdekelne, nem mintha vágynék rá, egyszerűen csak szokott lenni valami ilyesmi, bizonyos időközönként egyszer csak már valaki más vagyok, egy aprócska új szerep, egy kis váltás, akármi és azt veszem észre, hogy megint megtörtént.) ---- általában elunom, szűknek találom, nevetségessé teszem magam előtt magamat és ez megkívánja a változást, ami néha kisebb, máskor pedig teljesen átalakít. azt persze soha nem tudni, hogy mi a fejlődés, vagy mi a morális tartalma a változásnak, aki fejlődést akar és moralizálást, az inkább nézzen tévét, vagy járjon valami vallási közösségbe, hogy megkapja a huncut kis hazugság morzsáit, amikkel majd ellesz egy ideig, lesz hová tartozni, lesz önkép és egyebek.
Sokáig azt képzeltem, hogy a pénz röhejes, aztán, hogy fontos, és lettek álmaim, most legújabban a pénzt újra nevetséges baromságnak tartom, álmaim még akadnak, de egyre inkább kétlem, hogy bármit is terveznem kellene. Talán nincs kitartásom, talán ez, talán az. Nem hinném, hogy ez még a jelen lenne, az ilyen gondolatok hemzsegnek a múlttól és a jövőbeni spekulációktól, tehát nem sok értelmük van, rossz szokások. Rossz szokások...

Mindig megrémülök attól, amikor véleményt várnak tőlem, megszeppenek, mert a véleménnyel együtt általában valamilyen véglegeset is teszünk saját magunkkal, ez nem függ attól, hogy a vélemény rögzül-e, vagy sem. Nem kell leírva lennie, elég ha kimondja az ember - akár mások előtt, akár magában. Az ott marad, akárhogy is - egy pillanatnyi béklyó magamon, egy stigma a témán? Nem szükségszerűen, de elég nagy valószínűséggel. Persze, az elkerülhetetlen dolgok árnyjátékai...az elvárások, a hajsza, a munkahelyi megbeszélések és a többi hétköznapi dolog szinte kipréseli belőlünk a véleményünket, mert elvárják, vagy egyenesen fizetnek érte, vagy hülyének néznek ha nincs olyanunk. Gyengének mondanak, teszetoszának, vagy alkalmatlannak, mert ugye: az erőseknek mindig van véleménye. Csak tudnám, érteném, hogy miért annyira fontos ez az egész. A csordaszellem és az erő-kultusza nem magyaráz meg minden idevágó kérdésemet, de tény, hogy fontosak lehetnek. Biztosan van valami értelme ennek a vélemény áradatnak, főleg, hogy az internet terjedésével, az anoním, önjelölt megmondóemberek ítélkezései ma már pénzben mérhető haszonnal is járhatnak egy-egy média vállalkozás számára, az emberek meg önfeledten ítélkeznek, véleményt formálnak: genetika, atomfizika, informatika, orvostudomány, irodalomelmélet, filozófia, konyhaművészet, szexológia, teológia és még ezernyi más területen mindenféle képzettség nélkül - bátran szembeszegülve akár szakemberekkel is, hiszen mit tudhat egy szakember? Az biztosan hazudik, vagy téved. Ellenben például a Wikipédiák valamelyik klónjával, ami ugye közérthető és könnyen befogadható... vagy ellentétben XY hozzászólásásával a virtuális tér valamely szegletében, ami nyilvánvalóan és közérthetően feltárta a valóságot. Így gerjesztve az összeesküvés elméletek boldog tengerét? Néha azt gondolom, hogy a vélemény korlátlan szabadságának ez a formája egyfajta neo-középkort gerjeszt - és ezt komolyan is venném, ha nem tudnám, hogy a középkor legtöbb szakasza kíváncsi, nyitott és felvilágosult volt - ellentétben néhány kortárs társadalommal, irányzattal és gondolat-kísérlettel, azt is gondolhatnám, hogy az ostobaság és az erőszak kultusza újra itt van velünk - de mégsem kritizálom a vélemény korlátlanságát, mert még mindig jobb ez, mintha még ez sem lenne... szóval, egyik-másik aspektusa világos, csak nem látom át az egészet, olyan nehéz bármit is kijelenteni, meg minek? Nem lenne jobb a véleményformálás helyett csak mesélni? Egyszerűen, mint a képeket amiket látunk minden pillanatban, a hangokat, a szagokat - csak elmondani, és itt nem a művészetről van szó, nem realizmusról. Ennek semmi köze a művészethez. Egyszerű, hétköznapi beszélgetésekre gondolok. Hagyom.
Fáradt este. Unalmas vasárnap. A manchesteri esték friss levegője, ami az állandó enyhe szellőtől firss - ételszagokat hoz a különféle nemzetiségű konyhák felől. Ami nem mindig kellemes, de tényszerű. Közeleg a karácsony. Szapulni unalmas lenne, de divatos, a mögöttes marketing világos, a pénz központú, vásárlás mániás tömegek undorító masszája evidencia - mit lehet ma még szeretni a karácsonyon? Gyakorlatilag semmit. Az ember mégis emlékezik valamiféle hangulatokra, amelyek gyerekkorában, valahol, valamikor, valahol léteztek. Amiket átélt. Apu, anyu. Testvér...élők, halottak. Még az is lehet, hogy valahol, valamikor egy nagyobb család is létezett. Arcokkal. Hangokkal. Talán. Nem vásárolok semmit. Nem érdekel. Csak emlékezni fogok. Mindenkire akire tudok.

Henryk Górecki és Arvo Pärt munkáit hallgatom mostanában, nem tudom miért, régebben sokat hallgattam őket, azután nem, most megint, csodálatos kincseket rejtenek a kompozícióik, igazából nem nagyon érdekel mit lehetne írni erről, elég a hallgatás.

p. írta ma reggel a WC-n:

"Itt Nagy-Britanniában is egyre jobban előtérbe kerül a csőcselék-elv alapú gondolkodásmód, a jelenlegi miniszterelnök épp tegnap írt a FT-ba, kifejtette, hogy a bevándorlást így-úgy-amúgy vissza kell szorítani ésatöbbi. Arról persze nem beszélt, hogy a bevándolrók nagy többsége becsületesen él, dolgozik, adózik és járulékot fizet, ami összességében sokkal nagyobb, pénzben kifejezhető bevétel a költségvetésben, mint a nem fizetőkre, a segélyeket igénybe vevőkre kifizetett summa. David Cameron csúsztat, nem tett mást, mint hazudott egy szép történetet, középpontba állítva egy kiszolgáltatott réteget, rájátszott a legelemibb emberi ostobaságra: amit amúgy hazafiságnak szoktak nevezni bizonyos körökben... magyarul: a gondokat ráfogta a bevándorlókra, ráadásul - ami pedig szinte már elképesztően undorító, olyan romániai, bulgáriai bevándorlókat állított mumusként a brit emberek elé, akik még meg sem jelentek az országban, de persze Ő, a Legfőbb Főbirka már jól tudja előre, hogy minden román és bolgár bevándorló segélyekért kuncsorgó éhenkórász lesz. Szóval itt, Nagy-Britanniában is eléri a közélet azt a fajta sötét, lebutított és ostoba, kivagyi stílust, amit Magyarországon normálisnak számít."

nem bánom, végül beértem munkába, p. egy cetlit hagyott reggel az asztalon, amelyen rövidke mondatban az aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy keveset alszom mostanában, mert sokat forgolódom? jó érzés ha aggódnak az emberért, ilyenkor majdnem meg szoktam hatódni - folyamatosan meghatódásban vagyok a sok aggódó szempár és gondos kéz kíséretében.

"vágytál már motorbiciklire?" - kérdezte valamelyik este p., ücsörgés közben - ezt szoktuk esténként csinálni, én az én monitoromat bámulom, ő pedig a magáét, fura volt ez a beszélgetés-csíra; de reagáltam rá, azt válaszoltam, hogy "még soha", mire ő elmesélte, hogy egy olyanra vágyik, amilyennel majd sétamotorozhat, csak ráül, lassan pöfög...ohh, visszafogtam egy mosolyt - de arra gondoltam, hogy szegény p., mint oly sok középkorú ember, aki már megengedheti magának: ilyesmivel utazgathat és álmodozhat a libidója helyre billenéséről, vagy a megnagyobbodott prosztata összezsugorodásáról, vagy a változókor szürkés árnyalatába csempészett vad árnyalatokról? Hogy ilyen ócska képzavarral spricceljem teli ezt a néhány mondatot.

rájöttem, hogy hányok a vélemény kifejezésének minden formájától?

most, hogy p. kétszer is telerondította a véleményével a blogomat, letiltottam őt az írásról, a sarokba állt, az ágaskodó, férfi szerepkört igazoló lándzsáját egy kukorica szárnak támasztva. nem állhatom a direkt véleményalkotást ilyen módon - az ilyen felület nem erre való? és főleg nem olyan általános dolgokról, mint a filozófia, vagy az emberi viselkedés, én ezeken csak merengeni vagyok képes, valószínűleg teljes érthetetlenséggel az arcomon.
a., aki gyerekkoromban azzal játszott, hogy ahol csak lehetett megalázott, mostanság a rajzait és a festményeit mutogatja nekem, úgy teszek mintha nem is látnám, vagy elviccelem. nincs kedvem sem a bosszúra, sem a balek szerepre: sem bántani, sem bántva lenni - így a legjobb, nem a békesség miatt, hanem mert így nincsenek játszámák. egész gyerekkorom rettegésben telt, arra várva, hogy mikor jön az Esti A. Ciklus, amelynek a lépései a következők: 1. a. észrevesz valami apróságot; 2. ez szerinte hiba; 3. letolás fennhangon, a Helyes Út tanának kifejtése; 4. aztán kiabálás - közben akadhatott más dolog is, ami hibás benned; 5. verés*; 6. elmegy; 7; egy kis idő múltán visszajön; 8. még egyszer ismétlődik a ciklus és vége; 9. aludhatsz, vége a napi adagnak.
*nagyon erős pofozás, holmik szétdobálása, a többire nem emlékszem
Nem tudom miért jutott ez eszembe, talán mert az emberek nem beszélnek ezekről a dolgokról? Vagy mert azt hiszik, hogy már vége? Minek? Annak, hogy a barom, frusztrált apjuk rajtuk élezte esténként a tompa falloszát? Annak soha nincs vége. Hiheted, hogy igen. De valójában minden pillanatod mögött ott figyel a Nagy Ellenőr és büntetni próbál, az hogy soha nem dícsért meg, szinte minden önbizalmadat szétmarja, vagy épp ellenkezőleg, egy önimádó, frusztrált barom lettél te is - pont mint ő. Vicces. Te melyik vagy? A csendes nyomi, vagy az erőszakos fasz? Nem tudom melyik lehet a rosszabb. Én azon dolgoztam egész életemben, hogy egyik sem legyek. Tudom, majdnem lehetetlen. De csak majdnem.

mindig van magyarázat, mindig akad kifogás, hogy miért lépünk át az elesettek, szegények, betegek felett. tegnap olvastam, hogy Budapesten órákig hagytak az út közepén feküdni egy embert, aki még élt, egyetlen ember volt aki segíteni próbált és hiába kért másoktól segítséget, csak néztek és kameráztak és elfordították a fejüket és bámultak. És ezek az "emberek", állítólag nemsokára a szeretet ünnepén, majd megajándékozzák egymást otthon a jó meleg szobában, a templomok is dugig lesznek velük, ahol majd istenük rájuk vetíti a saját, ajándoktól duzzadó békéjét...
Nem tudom, ítélkezni és nagy szavakat mondani? Minek...kinek. Az semmit nem ér, nevetséges. A lényeg, hogy az ember másképpen viselkedjen, soha ne úgy, ahogy a massza, a csőcselék, mindig próbáljon inkább kilógni és elviselni a gúnyolódást, kiközösítést, persze nem valamiféle erkölcsi, vagy morális faszság miatt, hanem csak azért, hogy ha reggel tükörbe nézünk, akkor ne kelljen okádnunk magunktól. (...habár, a csőcselék soha nem néz tükörbe, mert kételye magában egy szál sem...pont ettől csőcselék, szóval erről akkor, ennyit - soha nem érdemes arra várni, hogy a csőcselék egyszer majd megváltozik, magába roskad, felismeri a hibáit, bocsánatot kér, meghátrál, kétségek közé esik, vagy esetleg elismeri, hogy hibázott, ugyanis ha ilyesmiket tenne, akkor nem csőcselék lenne, hanem egyedi, egyéni ember. A csőcseléknek mindig igaza van. Ő értük vannak a nagy világvallások, ő értük épülnek a templomok, ő hozzájuk beszélnek a politikusok.)

a filozófia körülbelül 50 éve semmi újat nem mondhat, mert nincs mit mondania, mégis mindenki úgy tesz mintha fontos lenne, pedig a jelen és a jövő megismerésének kutatásában és feltárásában már nincs aktív szerepe, nem csak új dolgokat nem tud felfedezni, valójában témája sincs már, megújulnia sem érdemes, mert a funkcióit rég átvették más tudományágak, de az érdemei elvitathatatlanok. Elég elolvasni egy kortárs filozófiai munkát, a szókészelet amit a kortárs filozófusok használnak már arra sem elegendő, hogy a kortárs fizika eredményeit leírják (habár Gottlob Frege óta vannak próbálkozások a kitörésre) üüü muhhahaha, vicces és röhejes, ahogy ósdi fogalmakkal operálnak. ohh,felhördülés. ez nem igaz! bla-bla. dehogyis, csak egyszer rossz érzésem lett olvasás közben a sok üres és céltalan dumától, nem volt kedvem többé mímelni és bólogatni, csak hogy beletartozhassak a csordába, ahol illő úgy vislekdni, mint minden csordában. persze mindez az én hibám, nem érinti a ti valóságotokat, de én inkább olvasok kortárs fizikát, ott sokkal jobb filozófiai gondolatok vannak. jövő héten december. ilyenkor már minden villog, eladhatóvá válik, lassan közeleg a csúcspont, ahol a kreszténység kollektíven beleélvez a boltok árcédulái közé? argumentalista perpatvar, a kishitű és becsvágyó arcokról készült pillanatfelvételek finoman kidomborítják az Üreset is, mögötte a mély lyuk, fekete szájával --- fogasan - és még ennyi ócska kísérlet után is: újra megpróbálják, csak mert úgy kell tenni: mintha. A Hülyeség-Nagyúr tényleg nagy úr, node, hogy ekkora lenne? Csípőre tett kézzel röhigcsél és akármelyik régi trükkét kipróbálhatja: mindig mindegyik bejön neki, ezért a combjait csapdosva a kacagástól (vagy csak úgy), nyugodtan megállapíthatja: a hülyeség kortalan, mert az. Nincs változás.

Szymanowski: Mythes
Violin: Janine Jansen
Piano: Itamar Golan

Laura Bernstein, “Disconnection,” 2013

elfelejtek levegőt venni, elfelejtek aludni és hátat fájdítani, az "objektum leképeződése" - nevetséges, önmagában is értelmetlen, de lehet fokozni, az értelmetlen dolgok sokszorozása egy idő után ismerős, majd értelmesnek tűnő lesz? vagy az. attól függ mit hiszek annak_? ohh. jó lenne tudni, akármit, egyébként mi lehet ez a kényszeres alulnézet, vagy önbecsmérlés, nyilván az elnyomott, csonka egó lehetne, gondolnák, na igen, szép és kerek lenne a világ ha ilyen szép lineáris pszichologizálás és analízis mentén kiszámolható, kimutatható lenne a jellem, de egyébként teljesen mindegy, hogy mennyire bonyolult a rajzolat, mennyire finomak az árnyalatok, mert az ítélet ígyis-úgyis létrejön, függetlenül attól, hogy mi a valóság, egyszerűen érzelmek, indulatok és tudatlanság --- innen eredne a kíméletlenség, a rasszizmus, a gyűlölet és testvérkéik? ez egy újabb egyszerű séma lehetne - épp annyira bugyuta, mint az előző - hagyom - "pedig szép, látványos mint a Jákob lajtorjája fantázianevű fizikai kísérlet" - erősködik, nem figyelek, gyűlölöm, ha ilyen vetéledőműsorokba való mondatokkal fitogtatja a tudását - erőszakos és röhejes, nyilván ide is valami pszichológiai utalás kellene. de nyilván nem értek hozzá és így abbamarad.

tegnap eszembe jutott munkába menet, hogy honnan ismerős az egyik utca neve: Collyhurst Street, itt volt valamikor egy Electric Circus nevű hely, ahol a hetvenes években olyan zenekarok léptek fel mint például a Joy Division, ma már nyoma sincs a helynek rég lebontották. még fotókat is csak nagyon nehezen lehet találni róla.
úgy remélte, hogy újracsinálja a valóságot, mintha fontos lenne, hogy mi a saját realitása, ha jobban belegondol, még saját magát sem érdekli, mások pedig észre sem veszik, leginkább.
"azt hiszem minden úgy jó, ahogyan van" mondja a kis szájacska a cipő talpán, a véleményszabadságon felhizlalt, csillogó szemű, értelmes arcú izék pedig csak bólogatnak, mintha valami bölcsesség lenne - fontos ez (belső kérdés), azok a jó kis közhelyek - reményt adnak és útmutatóként sem utolsóak - csak kerülni kell és jobb lehet (külső válasz), mennyire könnyeden állítanak bármit, kérdezniük soha nem kell, majdnem mint a vallásoknak: nem tesznek fel kérdéseket, csak birtokolják az igazságot, milyen szép, "kerek" is a kollektív elmebaj? mitől kerek?
"ami logikailag hülyeség, az még lehet szükséges" ezt előbb hallottam egy rádióműsorban, valamiféle véleményt kellene formálnom, kétségbeejtő ez az üresség, tudatlanság ott bent, a sarokban összekuporodó Ez - pislog.

mit gagyogott tegnap? nincs kifogásom semmi ellen. ez lehetne a vezérfonala, csak legyen étel, meleg, ölelés és elektronika.

Francis Bacon Rare Interview 1971

november ikszipszilonadika, igen: a mai nap egy üres tákolmány, szokásos hangzavar, buszonbűz, fertőtlenítő szag és valami más, amiről nem tudok mit írni. valaki a felelősségről értekezett, valaki a helyes nevelésről, valaki a rabságot és a korlátozások finom hálózatát szőtte volna szorosabbra, valaki a szabadságot terjesztené ki, vagy épp csökkentené - a lényeg, hogy tudják mi a jó, mindenkinek van valami véleménye, csak én nem értek semmit, itt ülök bután és vakarom a kézhajlatomat, neked is van kézhajlatod? ez nem jó, kell találnom sürgősen valami vezérfonalat, vagy eszmét, mert enélkül soha nem lehetek hasznos és okos.

...csak bólogatás lehet a válasz, egy tűvel járja a városi buszokat és megszúrja a vállakat, elalszanak, mint öreg teknőcök, innen nézve színező az egész világ, csak ceruzák kellenek hozzá.



Throbbing Gristle - Discipline (live)

milyen az, amikor szégyelled magad amiatt, ahol születtél és amilyen körülmények közé és hiába tudod, hogy ez ostobaság, nem tudsz szabadulni ettől, a hétköznapok rendben vannak - nincs gond, hiszen meglehetősen könnyű hazudozni, egy mosoly, néha egy kis kényszer magamon, teszed a dolgokat, mondod, lépkedsz - mint mindenki, mert kell; de mi van ezen túl, ha van ezen túl bármi is, hmm, ez nem biztos, egyelőre.
mihez mérten vagyok ilyen-olyan-amolyan, szinte mindig van rosszabb és jobb, életünk nagyobbik része a középszerűség határain belül mozog és még a legrosszabb történeteink többsége sem lépi át a határt. meg sem közelíti.
talán éppen ezért ez a sok vágyakozás a kibontakozás után? hogy mérni, habzsolni egyszerre, akár örömtelenül, ízlelés nélkül, de a mennyiségtől kielégülten, újra és újra elmenekülve, node ki a fenében tudatosul mindez? és minek? miért lenne jobb az öntudatosság? az öntudat ugyanakkor nem okvetlenül jár több szenvedéssel, néha talán csillapíthat is, de kétségtelenül olyan dolgokkal szembesítheti magát az ember, ami megingat mindent? mennyivel jobb a hazugságok könnyű és magabiztos meleg odújában? olyan bársonyos, erős - kinevetni másokat, elhinni, hogy vannak ellenségek. álomba ringatóan édes.



Coil - First Five Minutes After Violent Death Golden Section

d. x. viccesek az utalások és a misztika, mégis szinte mindent átszőnek - bár az általánosítás itt sem jó módszer, hagynám is... milyen érdekes, hogy minden tudás, felvilágosodás ellenére megmaradtak azok az alap reakciók - védekezési formák, amelyek a tudás hiányát ál-tudással töltik fel, magyarázatok láncolataival szolgálva.

hétágra



újból leveleztem valakivel akivel nem kellett volna_? ___ auróra --- kilövésre, süppedésre készen, agyakat sétáltat. enyv.

Ma megint a városban tekeregtem, téli cipőt akartam venni, de végül nem mentem be egyetlen üzletbe sem, nem volt kedvem, ezt mindig szeretem halogatni, nem értem miért. Ki tesz fel magának ilyen kérdéseket? Értelmetlen. Azt hiszem zsugori vagyok, az igazság az, hogy szeretem ha a dolgaim évekig megvannak és nagyon nehezen cserélem ki őket, már gyerekként is sírtam, ha a lyuk hátán lyuk harisnyámat ki akarták dobni, hisztiztem, toporzékoltam. Ragaszkodom hozzájuk, amíg le nem esnek rólam, hordom őket, van 15 éves pulóverem...néha még most is elmegyek benne munkába, pedig már olyan kopott, hogy csillog a nyaka.
Lassan itt a december, a maga jó öreg posványával: a kibaszott-karácsonnyal együtt, amitől az ember minden évben másfél hónapon keresztül okádna. És ugye...ilyenkor a Mazochista Marhámnak ott bennem repülnie kell, megnézni a szüleimet, öcséméket, mert így szoktam meg és mert ilyenkor van valamennyi véletlen-szabadság, amit csak úgy az ember képébe nyomnak Krisztus és a Pénzisten nevében, tehát: ha akarom ha nem: pihennem kell az év utolsó felében, mert mások úgy döntöttek, hogy ennek így kell lennie. Rendben. Kinőttem már az ellenkezés butuska kéjéből, jó ez nekem, majd felhasználom amire akarom. Ok. Ebben az éven nem akartam Abba Az Országba menni, de a szüleim miatt megteszem, négy napra odamegyek, de csak az ő ünnepeik után, huszonötödikén, nem lesz rossz, soha nem rossz, ott a diófám a hátsó udvarban - mindig megsimogatom, A. bugyuta világa, és a nagy semmi - nem lesz különleges, de szomorú - mint mindig. Kibírom. Hmm. A menekülők terhei és képzetei, a sok görcsölés, fura ízt tudnak hagyni a szájban, vasízűt, mint a vér, eléggé kellemetlen és bármennyire is mosolyog maga elé az ember, tudja, hogy csak áltatja magát, mert valójában neki itt, ezekkel és azokkal már nincs többé dolga. Nem is nagyon érdekes, p. itt van ez jó, vállalható - csak ne lenne a sok szorongás, félelem: Bevérzik néha a szeme, a magas vérnyomástól? Szúr az oldala. Tüdőrák? Képzelt betegségek sorai. Gyógyíthatatlan mizantrópia és enyhe elmebaj. Mint a többi hétmilliárd ezen a bolygón? Semmi eltérő, mindegyiknek egyforma a belseje, csak a hazudozások és az ostobaság csodás variációi tesznek különlegessé? Kellemes és kellemetlen kombinációk? Röhögök. Mennyi nulla, én nulla, te nulla... kiszámolósdi. Emberek? Csak ciklusok, úgy értem: ciklikusan jönnek-mennek a fejek, arcok, hangok, gondolatok, nemi szervek, szagok és beszélgetések - elmúlnak. Ma futás közben arra gondoltam, hogy a múlt teljesen feleslegessé válik minden pillanatban - ami közhely, mindenki tudja, "az már nincs", de mégis "hat", ugyanakkor nem létezik; na persze: könnyű ilyeneket gondolni. De minek egyáltalán ezekre gondolni? És mi az a szőrmók nagy baltával ott a lila függöny mögött, ami ilyesmivel fertőzi a futás közbeni izzadás és az út fehér csíkjának bambulása közben érzett örömöt, szeretném ha leállna az agyam. Napi 2-3 óra belső semmi kellene. Egy nagy OFF gomb a fejem tetejére, amit tenyérrel le lehetne csapni. Nem valamiféle jóga maszlag, zümmögős baromság, hanem valódi vákum, belső vákum, ahol nincs semmi, még írni sem lehet róla. Csak megtörténik: node, ha semmi, akkor észre sem venném...azt sem tudnám, hogy most üresség volt, tehát teljesen felesleges lenne. Újabb röhögés. Üres beszéd? Dobom fel, leesik, dobom fel, lepattan, jól hangzik, semmiség. Pardon. Elnéztem, ez itt téves. Ohh, ekkora butaság? Köszönöm, ennyi elég is lesz.

j. írja:
Igazi sablonos őszre ébredtem, szitáló esőben indultam futni Gatley felé, hét óra körül még sötét van, de ennél később már nem akarok indulni, mert akkorra már túl sok az autó és nem szeretem a bűzüket, ohh, emlékszem még valamennyire arra, hogy a legjobb márciustól júniusig AZOKnak akik futnak, beleértve a nullákat is mint én --- ez mellékes volt, jól érzékeled,,,,szóval tavasszal már hajnali négy körül világos van, emberek sehol, esetleg néhány buliból hazafelé őgyelgő részeg.
Ezután elmentem a belvárosba bérletet venni, mert le fog járni hétfőn, onnan meg Chorltonba a kedvenc üzletembe, itt semmi "állati eredetű" (amiben hús, tojás, tejtermék, bőr, csont stb.) termék nincs - ez az egyetlen ilyen bolt Manchesterben, talán már írtam róla régebben, nem emlékszem. Elszakadt valami.
p. írja:
Most meg épp ezt az albumot hallgatom, már vagy két éve nem hallgattam, ez talán az egyik legösszetettebb zene, amit még rockzenének lehet nevezni, bár helyenként már  átcsúszik valami klasszikus-kísérleti szférába, mind az ének betétek, mind a hangszerelés.
Érdekes nyelv az angol, és nagyon nehéz, egy bizonyos szintig egyszerű, mivel nagyon-nagyon sokféle tanítási módszert fejlesztettek már ki hozzá, ezekkel egy szintig viszonylag gyorsan el lehet jutni. Gyakorlatilag több milliónyi emberen kipróbált, lépésről-lépésre megtervezett metódusokon keresztül egy-két éven belül elsajátítható az a szint, ahol már valamennyire lehet vele kommunikálni. Valószínűleg egyetlen más nyelvhez sincs ennyiféle oktatási módszer, tananyag, nyelviskola - szerintem ez is hozzájárult ahhoz az ostoba tévhithez, hogy az angol könnyű nyelv. Ezzel ellentétben én azt gondolom, hogy az angol épp olyan nehéz nyelv mint a többi, sok ezer nyelv, aki a pedig a nyelvek között ilyen rangsorokat kreál, az sötét mint az éjszaka, az ilyen rangsorok másra nem jók, mint arra, hogy valaki bizonyítsa velük a saját tudatlanságát.
j.:
nem értettem soha p.-t, pedig próbáltam, de nekem befogadhatatlan az, hogy neki van véleménye a dolgokról, nekem soha nem volt véleményem semmiről, nem is érzékelem azokat a dolgokat amikről beszélnek körülöttem, csak végtelen sok szenvedést és zabálni vágyást látom magam körül, minden növekedni akar, erőt sugározni, nyertesnek lenni és túlélni - rendesen, ahogyan kódolva van: lépésekben, fogakkal és karmokkal. Azért irigylem is p.t emiatt - jól tud hazudni, mímelni és helyezkedni, azt mondja, hogy ezek nélkül lehetetlen életben maradni, ha kell nagyon bátor, nem fél továbblépni - el tud járni dolgozni, sikeres életet él, ésatöbbi... én ehhez mérten életképtelen vagyok, csak feküdnék, festenék, rajzolnék, olvasnék és nézegetném a körülöttem lévő világot, innám a piámat és eljárnék bulizni. Szerencsés vagyok, mert p. eltart, ő szinte nem is költ magára semmit. Cserébe néha nekem kell szenvednem helyette, hogy ő eleget tehessen a társadalmi elvárásoknak? Valami ilyesmi. Meghallgatom őt, ennyi. Nehéz megfogalmazni. Négyen élünk, de ketten már néhány éve elutaztak, csak beleadnak a lakbérbe, nem tudni visszajönnek-e valaha.

A hiba. A hiba esztétikája. A hiba nagyszerűsége. A hiba túlértékelése. Ide írhatnám, hogy alábecsülése. Megkopott a tudásbázisom, elbutultam. Ma reggel Kim Cascone egyik írása gondolkodtatott el a hibáról, de nem volt agyam és időm tovább fűzni a gondolatsorokat - inkább az orromat túrtam.
Próbáltam befogadni az ő hiba értelmezését; ide egy idegen szó kívánkozott elsőre, csak hogy fürtökben lóghasson a tudálékos faszkodás, de kitöröltem, nevetséges. A Bennem Lakó Punk szarszagot kiáltott? A hiba mint fontos tény és tényező, jelentős, ez nyilvánvaló, de vajon mennyi minden származtatható ebből? Nyilván: a szükséges dolgok, vagyis amire rámutatnak és amit felhasználnak (belőle, a leírásokban, a meghatározásokban, ürügyén, okán), engem elsősorban az zavart meg, hogy nem tudtam magamban eldönteni, hogy mi a hiba, na persze a biológiában ez egyszerűbbnek tűnik, írnám, hogy ez csak látszat, de akkor meg az abszolútumba vesző zagyva integetne vissza rám kacagva. Nem választok semmit, a valóság ugyanis választhatatlan, ott van és kész, minden más csak ködösítés? Nem szeretem az ilyen megállapításaimat, gyanúsak. Álkérdés a seggarcoknak? malacka.

Már hajnali fél három óta fent vagyok, átbuszoztam egész Manchesteren; Didsburyből Middletonba, mire az irodába értem kétszer bőrig áztam, James, a takarító széles mosollyal fogadott, kedves ember, minden másnap jön. Annyit tudok róla, hogy kenyai és, hogy a mobilja csengőhangja valamiféle harsány ír ál-népzene, ami néha, amikor porszívóz és közben hívása van, derültséget szokott okozni. Kilencre kellene bejönnöm, de már fél nyolc körül itt szoktam lenni, ilyenkor még senki nincs itt, én kapcsolom ki a riszatót. A szerverteremből jön a hideg, az eső esik, szeretem nagyon az itteni őszt, a közeli dombok felől jó illatok szoktak jönni, ha épp erre fúj a szél.

A kompozíció. Csapongok. Témaváltás. A személyes történeteim mind aprócska halál gyerkőcök, szétfutnak ezer felé. Ebben a városban jó élni, a belső magányban, valamiféle fura menekültként, az anyanyelvemet egyre kevesebbet használom, otthon az egyik országban, ahol születtem lenéztek miatta, a másikban pedig nekem kellett volna amazokat lenéznem, hogy befogadjanak a csordába. Itt senkit nem kell lenéznem, ezért ez a világ alkalmasabb az életre. Talán.

nem tudom milyen az idő, mert nem látni ki, olyan szögben ülök, ahonnét csak a tükröződések látszanak az ablakon.
Philip Akkerman önarcképeit néztem, unalmasnak találtam és a vége felé már kicsit nevetségesnek is, és nárcisztikusnak, amitől rossz hangulatom lett mert A. jutott eszembe ezekről a képekről, aki állandóan a saját aláírásait firkálgatta minden létező formában, az elé kerülő bármilyen papirost azonnal elkezdett feldíszíteni a saját aláírásaival és látszott rajta, hogy kielégül ettől a dologtól; mintha az aláírása kacskaringói a saját fallosza lett volna, tudatta a környezetével, hogy neki ilyen szép, ilyen kibaszottul egyedi aláírása van - persze ez csak pillanatnyi érzés, biztosan bennem a hiba. visszavonulok. A. ilyen, ma már kevésbé látszik rajta, de a kudarcai és a becsvágya állandó konfliktusban tartja önmagával, másokat kínozni, parancsolgatni, tudni, tudni és lenézni. A. játékai, és az ő kacskaringós fallosz-írása, ami gyerekkoromban félelemmel töltött el, attól féltem, hogy én soha nem leszek olyan dicsőséges aláírás tulajdonosa mint amilyen az övé? Nem. Szerintem nem irigykedtem rá, csak rettegtem tőle. Pszichologizálás?
tegnap kaptam kotyogót, szép, új, tömör fém, és működik is, reggel kipróbáltam, azért adták, mert állításom szerint szombaton rászoktam a kávézásra, előtte soha nem ittam; bolondéria, majd elmúlik.
úgy tűnik, hogy ma túl kritikus hangulatban ébredtem, ahány képzőművész munkáit nézegettem, mindegyiket utánzásnak, skolasztikus majomkodásnak tartottam, ami mögött nincs valódi élmény, csak fantáziálás és öncélúság. így abba is hagytam a kutakodást. "kapja be mindenki a faszt?" - kiabálja a képzeletbeli sarokról a képzeletbeli, belső punk és oda is szarik egyet az orruk alá.
integetek.
elfogyott a kávém, túl híg lett, több kávét kell belerakni, vagy kevesebb vizet? majd kikísérletezem az ideális mennyiségeket.

délután Hajas Tibor egyik munkáját akartam elolvasni, feltúrtam az internetet miatta, de persze sehol semmi. van egy könyv, amiben benne van, de azt majd csak 3 hónap múlva tudom megvenni, ha abba az országba megyek, illetve abba a városba. nem tudom miért nem lehet értelmes könyveket is kiadni e-book formában, valószínűleg nem éri meg anyagilag, mert csak az olyan nullákat érdekli mint én.
jó érzés, hogy már elég régóta nem írtam ide és most sincs szinte semmi közölnivalóm, csak ez volt, amit felül olvashattam, H.T.-val már lassan tíz éve foglalkozom, érdekel(ne), de sajnos túl kevés az információm. ami az én hibám, mert minek foglalkozom ilyenekkel? miért nem inkább recepteket gyűjtök?
a lábam fázik a fehér papucsban, abban, amelyiknek kiszakadt a talpa és valami papírszerű anyag potyog belőle, ma már egyszer felporszívóztam utánam, majd ha innen hajlandó lesz felkelni, akkor kidobom a szemétbe. ezzel együtt.
a végletek. nem mondanak többet a középszernél, mindkettő üresnek tűnik - persze nem mindig, ez most egy ilyen állapot, tehet mást? elfogadja. nem kell felfogni, csak elfogadni, mint egy rendszert, amibe valaki, valahol belepottyantott, beszélik, hogy lehetnének más szabályok, mesélik a könyvek, hogy valaha, valahol, valakik már próbálkoztak mással, de nem sikerült, vagy igen, de csak keveseknek - állítólag mindig az volt a probléma, hogy túl sokan pusztultak bele a kísérletekbe, ami egy idő után kínos volt? micsoda morál-alapú gügyögés, de ha kihagyod, kimarad az érzelmi töltet.
ez a szombat aggasztó? érzem? lent az utcán emberek sétálnak, a Wilmslow road tele autókkal, kicsípve, nászruhát öltve, párzásra készen menetelnek. a kopoltyúm üresen cuppog, nincs víz, túl sok a kérdés és még sok egyéb "túl"-al kezdődő dolog, amelyek túlságosan unalmasak voltak ahhoz, hogy begépeljem őket.
a boldogsághoz nem sok minden kell, csak megfelelő szintű elbutulás, a többi fokozatosan kialakul magától?
végletek, végső menedék, egy üres papírlap, toll és egy cigaretta, végső menedék képzés, ahol nem keresnek, ahová nem szivárog be az ostobaság?
ne kérdezz már annyit?

teljesen ősz lett, vagy nem, mert a levelek még nem potyognak, de kellemes, nedves hűvös, sötét, amilyennek lennie kell, jövő héten már Halloween, a Tesco már tele van egyenre szabott tökökkel, halmokban állnak, de kicsit arrébb, a hátsó sorokban lehet műanyag tököt is kapni.

tegnap este vettem magamnak búzasört, csak egy üveggel, finom volt, szeretem, hogy zavaros.

jó ez az őszi csitulás, elhalkulás, az ember reggel még sötétben megy dolgozni és este már sötétben ér haza, gyorsan bevásárol, zabál, fürdik, alszik. 

még 1-2 hét és beindul a karácsonyi elmebaj, a raktárakban már biztosan hegyekben állnak az ezévi biszbaszok, amikkel majd elárasztják a boltokat, képzelem micsoda pörgés lehet a gyárakban, hogy legyártsák a sok műanyag szemetet.

Anne Briggs - Young Tambling

Charles Bukowski:

my computer

"what?" they say, "you got a
computer?"

it's like I have sold out to
the enemy.

I had no idea so many
people were prejudiced
against
computers.

even two editors have
written me letters about
the computer.

one disparaged the
computer in a mild and
superior way.
the other seemed
genuinely
pissed.

I am aware that a
computer can't create
a poem.
but neither can a
typewriter.

yet, still, once or
twice a week
I hear:
"what?
you have a
computer?
you?"

yes, I do
and I sit up here
almost every
night,
sometimes with
beer or
wine,
sometimes
without
and I work the
computer.
the damn thing
even corrects
my spelling.

and the poems
come flying
out,
better than
ever.

I have no
idea what causes
all this
computer
prejudice.

me?
I want to go
the next step
beyond the
computer.
I'm sure it's
there.

and when I get
it,
they'll say,
"hey, you hear,
Chinaski got a
space-biter!"

"what? "

"yes, it's true!"

"I can't believe
it!"

and I'll also have
some beer or
some wine
or maybe nothing
at all
and I'll be
85 years old
driving it home
to
you and me
and to the little girl
who lost her
sheep.
or her
computer.

"eléggé sok a rohadék" - sziszegi, majd rátenyerel a fekete foltra, hogy szarvas ne vegye észre, hogy kiégette a terítőjét. almáspite ezután néhány percig csak bután bámult maga elé és hallgatta, ahogyan szarvas szöszmötöl a fürdőszobában, "papírsuhogás, biztos épp a farát törölgeti."- gondolta.
nem történt semmi különös, élvezettel figyelem a saját öregedésemet, próbálok türelmes nulla lenni, és nem rágom a megkeményedett bőrt a körmeim mellett. felnőttem.
szarvas végre kijött, meztelenül, szőrös testén vérfoltokkal, azt hinné az ember, hogy valaki gyomorba lőtte, de semmi fájdalom nem látszik az arcán.
almáspite elkezdte fotózni a manchesteri buszokon a szemetet, mert úgy érezte, hogy minden egyes szemétdarabka összefügg a piték és a crumblek kollektív tudattalanjával, ami megvédi őket attól, hogy emberekké válljanak.
csakhogy itt vagy. mondta szarvas mosolyogva és egy vérbuborék jelent meg a szája sarkában.

Kiki Xajda, Orange line, 2013

Nem csak ez történt. Moralizálós fasz. Neveti és rádől a fotel kartámlájára, már rázkódik a röhögéstől, hogy valami szörnyűre gondolt, ami végül mégsem valósult meg, és ezt sajnálta, mert, hogy ez megakadályozta őt a megtapasztalásban. Pite megkérdezte, hogy ez hasonló-e ahhoz, amikor a hím ember gyerekek mozdonyvezetők akarnak lenni. Azt válaszolta, hogy nem. Csak semmi durca. Csak semmi bánat. Az álmok nem múlnak el, csak a helyükre kerülnek.

Kiki Xajda, Newspaper, 2013

Ez valami fikció_? kérdezte pite.

drakulaság. a Momában Mike Kelley kiállítás nyílik, egészen jövö év februárig, vajon miről beszéltek:? nem értem. még mindig. jaj, csak értékelni ne kelljen, senkit.

Egész hétvégén egy saját projekten dolgoztam, még éjjel is, nagyon rég nem érdekelt ennyire semmi. Pedig azt hittem, hogy minden, ilyen fajta lelkesedés már elmúlt. Hogy ez pozitív-e vagy sem? Nem tudom.

Jiji Xajda, Paradise #4, 2013

Csak röviden.

Már elmúlt nyolc óra és még félhomály van. Néha esik. Csak néhány cseppet. Szeretem az északi időjárást, a sötét őszt, a még sötétebb telet. Nem nyugalmas, csak elrejt.

ki tudja.

Arvo Pärt - Trisagion For String Orchestra

talán.
egyszer végre.
teljesen megőrülve.
nem billegek többé előre-hátra.

Bezártam a szivárgást, játék, szivárog máshol, sok kis semmi. Nincs túl sok ok az örömre? akkor csak azért is örülök, semmi értelme az egésznek, de jó játék, a legjobb. Szerepek, párbeszédek, történések. Ha mindent csak egy szerepnek fogok fel, akkor megvan a lehetőség arra, hogy bármikor új szerepet tanuljak, új jellemmel, új játszótársakkal és új sorssal. Minden más dolog röhejes?

Bart Stolle, Everything except the ANT, 74 x 95 cm,  Acrylic on canvas, 2012

Callum Innes, Exposed Painting Coblat Blue, 2008, Oil on Canvas

sikerrel mérnek.

teljes csend, két napig aludtam, nem tudok semmit a külvilágról, nem olvasok híreket, nem érdekel semmi, jobb így, mert odakint az agresszív, Élni Akarok világban, csak ismétlődések vannak, agresszív minták ismétlődnek újra és újra, hogy hatalmat szerezzenek - a megszemélyesítés indokolt?, aminek semmi értelme, de mivel tükörbe nézni túl fájdalmas, és gondolkodni kellene hozzá, ezért jobb megoldás újra ugyanazokat a dolgokat eljátszani. unalom.
kényelmetlen a matrac.
követ dobok a tavam vizébe.

Federico Solmi, Chinese Democracy and the Last Day on Earth, Edition Box, 2012, video: single channel video, color + soundrunning time: 9:51 minutes, edition box: acrylic, gold leaf, mixed media

Ghada Amer, Boy and Elephant, 1992, graphite and colored pencil on paper, 10” x 10 1/2”

Gerhard Marx, Mother and Child, 2013, Bronze, 111.8 × 142.2 × 134.6 cm

John Jurayj, Untitled (Luggage), 2010, cast gunpowder and plaster

Leonora Portnoff by Arshile Gorky (link)

Yue Minjun, The Grassland Series Screenprint (Two Men in Field), 2008, Screenprint in 28 colors, 73.7 × 99.1 cm

Szürke.

Misako Inaoka, Twig-Bird, 2006, motion sensor, plastic, resin, wood, foam and paint7" x 8" x 11"

Anna-Bella Papp, Untitled, 2012, clay, 38.8 x 30 x 3 cm, 15 1/4 x 11 3/4 x 1 1/8 ins, (MA-PAPPA-00030)

55 email. A túl erős szavak, mint a "mocsok", "bohóc", "fertőzés", "szenvedés" megnevettetnek, visszaolvasva p. képzelgéseit olyan érzésem támad, mintha nem is én lettem volna.

A kép-ben van a mocsok, vagy az csak tükör. Kérdés. Nem szeretem látni, inkább hazudok? Ehhez hasonló kérdéseket nem tettem fel magamnak a reggeli közben. A sok duma. Valami káromkodás-féleség kellene! Ne kiabálj. Piacgazdaság a művészetben? Faji és etnikai alapú szexualitás? Ideológia alapú értend? Gondolod, hogy ez mind vicc? Ezt magamtól kérdeztem, nem. Meglepődnék.

Jennie Ottinger, Pip Makes a Friend, Scene from Great Expectations, 2009, Oil on canvas,16"x20"

Chris Cosnowski, FRAGONARD, 2008, Oil on panel, 22" x 36"

George Condo, The Butler's Dream, 2011, Oil on canvas, 24 x 18 in.

Latifa Echakhch, Is This the Meaning of Life (L.K.), 2012, Lihtographic stone, printing ink, cm 38 x 49 x 6,5

Tom Fruin, Necktie Party, 2009, hand bent neon tubes, electrical wire, hardware, ladder dimensions variable

Nagyon nehéz a hétköznapi dolgokat megragadni. Két szál virágot lerajzolni, vagy leírni, hogy hogyan néz ki az ablaküveg felületén egy csillám-szerű tükröződés. Bátorság kell hozzá, meg valami fura őrület féleség, ami képessé tesz arra, hogy ne legyen megfelelési kényszerem? Nem vagyok biztos ebben.

Nem szeretem az emlékezést, de semmit nem lehet tenni ellene, ha akarom, ha nem: működik. És alig-alig irányítható, ezért szoktam kerülni, hogy fotók készüljenek rólam, régebbi családi fotókat pedig soha nem nézek, mert szomorú látnom a fotókon szereplő embereket. Ma már öregebbek, öregek, halottak, betegek. Esetleg kikoptak az életemből, én pedig az övékéből. Ami szintén szomorú.

Szeretem az észak-angliai időjárást. Az év nyolcvan százaléka tavasz-szerű. Sokféle növény még most is virágzik, még van eper és szeder, meg nyári orgona - szeptemberben. "Ez az időjárás kevesebb szélsőséget gerjeszt?" Ez olyan misztikus, nem tetszik..., de valamilyen, közvetett módon biztosan kihat ránk az időjárás állandósága? Nyilván butaság, így alakul ki a misztika, számmisztika stb., hiszen szinte bármi elhihető. De ha meg kellene mérni, akkor valószínűleg bajban lennék.

Ezeket p. írta, aki most alszik, bent fekszik a könyvei között, majd este nézegetünk együtt képeket, lehet, hogy még táncolunk is. j.nek viszont dolgoznia kellene.

Mezőnéző.

Bartók Béla, A fából faragott királyfi (Harangozó Gyula koreográfiája) - Bela Bartok, The Wooden Prince

Minek az a sok szó?

Ivan Witenstein, Most Likely Lost, Stolen, or Burned, 2011, oil and acrylic on canvas

Shara Hughes, Far OutOil, acrylic, enamel, spray paint on canvas, 68 x 70 inches, 2013

Frank Selby, siststers, Pencil on paper, 11 x 8 inches, 2009

Vaclav Vytlacil, City Scene with Faces, Casein tempera and oil on canvas, 1932

Lassan dél körül jár. A hájfodros combú lány az előbb még a billentyűzetet csapkoddta, majd elkezdett felemelkedni, átalakul egy nagy rózsaszínű léggömbbé.

Van, hogy nem érdemes tudomást venni a körülöttem zajló beszélgetésekről, mert még üres fecsegésnek sem nevezném ezeket - csak hangok. Nekiállok nézni a betűket és ábrákat, hátha szövegekké és diagrammoká alakulnak, bár ennek kevés az esélye, de megteszem, bátor leszek.

Legtöbbször az a jó, ha minél kevesebbet mozgok- ez jobban esik mint az: mint egy nehezék, estére megfájdítja a vállakat és a tarkót, és ha leülök, csak elpihennek rajta a szemeim, olyan. Odabent nem is múlik az idő, úgy írnám le, ha kérdeznék, hogy van egy kezdőpontnak nevezhető pillanat, amikor elkábulok és a legvégén pedig egyszerűen csak felriadok, felállok és elsétálok a legközelebbi rés irányába, mindegy, hogy csendben, hangosan, kabátban, vagy bugyiban, a lényeg, hogy ott nagyobb az esélye annak, hogy kijutok. Persze, előfordulhat, hogy be van zárva, ilyenkor nem tudok mást tenni, csak nekinyomom az arcomat az üvegnek és élvezem, hogy hideg, azután ha már felmelegedett és nem nyújt örömet, visszasétálok, leülök egy székre és nézem a falakat a következő ájulásig.

Stefanie Gutheil, Thank You For The Flowers, 2012, Oil and fabric on canvas, 79 x 71 in (200.7 x 180.3 cm)

Trenton Doyle Hancock, Miracle Machine #9 or The Furnace that Burned Together Goodness, 2005, Ink and acrylic paint on paper,10 X 9 1/4 inches

Kathy Aoki, Semper Cute, Hand cast polyurethane figures with mixed media. Each bear approx 24″ x 8″ x 8″, 2003

A napi ötszöri étkezés fontos. Ne packázz az étrendeddel! A korai kelés előnyeit nehéz felmérni. A boldogságnak vannak tudományos alapjai. Ez tartalmaz alkoholt.

Karin Frank, Liebesform, 2012

Alex Virji, Disconnect, 2010, Oil on Canvas on Board

James Brooks, Graphite Footprints - Roads (Roman), 2013, Pencil on Paper, 25.4 x 25.4 cm (each)

Bárcsak lenne valami, ami nem hozzánk kapcsolódik és ugyanennyire fontos, pislog, de mondja, hogy nem nyomaszt és alkalmanként felvidít, vagy átdob a vállán és cipel mint egy zsákot, én meg csak lógok ott, nem történik semmi ami észrevehetően elmúlna.

Jeremy Couillard, A Perfect Science 48″x48″ acrlyic on panel, 2012

Jeremy Couillard, Spinning Disc for Crystal Contemplation, 2013, Plexi, wood, acrylic, model trees, electronics, foam core, 10x5x10

Jon Rafman, 22 Breevaartstraat, Rotterdam, South Holland, Nederland, 2009, Archival pigment print on Hahnemühle paper, 45.7 x 60.9 cm

Jon Rafman, 80 Rua Giulio Eremita, São Paulo, Brasil, 2010, Archival pigment print on Hahnemühle paper, 101 x 162 cm

Lee Lozano, No title, 1962

Isa Genzken, Untitled, 2006, 41 x 61 x 56 cm

Katharina Wulff, Untitled, 2008, Oil on Canvas194 x 160 cm

Még mindig ugyanaz a kérdés: mi köze egymáshoz a különféle képeknek? Bruce Davidson fotóival kezdeni a napot egészen kellemes; az 1961-ben készült Freedom Riders, vagy az egy évvel korábban fotózott England&Scotland sorozatok ma már "b e szorultak" a köztudatba? Jobb és helytelen mondatok örömködése?

Semmi személyes dolog nem jut eszembe.

Gemis Luciani, Piece Of Space, sculpture, 2011-13, phone book, 40cm × 30cm x 18cm

Nicola Samorì, Agnese, 2009, oil on copper, 100 x 100 cm

Christoph Ruckhäberle, Big Fan, 2006, Oil on canvas, 79 x 110 in. (200.7 x 280 cm)

Liz Deschenes, Shift, Installation View, 12 November - 18 December 2010, Sutton Lane

mi köze az egyik képnek a másikhoz? Joshua Abelow érdekes képzőművész, az elhivatott fajtából, aki valószínűleg nagyon szereti a képzőművészetet és nem nagyon negatív-pozitív-értékítélet kategorizál, inkább csak közöl és beavat a napi szemlélődésébe a képeken keresztül, amiket a blogjában közölni szokott? nem tudom, csak tippeltem, ahogy már említettem az előbb: elsősorban a blogja alapján, amit rendszeresen  szoktam nézegetni és szeretem. Bevallom a munkáival kapcsolatban vannak fenntartásaim, túl direktek, túl kapkodva készültnek tűnnek - mint aki sietne valahová? és helyenként a szexuális utalásai is zavarnak, a grafikái helyenként Picasso grafikáira emlékeztetnek - ami nem negatívumként értendő, csak ez van - főleg a lendületes vonalvezetés miatt (?) és az emitt-amott kikandikáló pénisz szimbólumok miatt, de ez az én problémám, a farok-mintázat nem mint szimbólum zavar, hanem az alkalmazás módja és helye - a túl sok semmiből sem jó alapon. Nem tudom ezt pontosan behatárolni, nincs ugyanis mértékegység a művészetben, ami erre alkalmas mérőszámokkal segíthetne...

Joshua Abelow, Suicide, 2007, Oil and acrylic on canvas

mi köze a képeknek hozzám? engem az időskori Picasso is idegesít, zavarnak a közhelyei és az együgyűsége, faltörő kos volt, ez elvitathatatlan tőle, nélküle szegényebb lenne a világunk, és az esztétikai kép-élmény, amit a legjobb munkái okoznak: szintén elvitathatatlan; csak néha azt gondolom, hogy életének az utolsó 20 évében lehet, hogy jobb lett volna ha kevesebbet dolgozik? és többet mélázik? ha kevesebben bókolnak neki? valami ilyesmi. Talán. Egy kis rembrandti mélység, fájdalom, szembenézés nem ártott volna Picassonak. És bár a legutolsó munkáiban történt egy ilyen fordulat, erről kevesen tudnak. Hagyom. ez itt sincs. tehát. mi köze a képeknek a világomhoz? ki tudja...én nem. csak bámulom őket gyerekkorom óta és egyre inkább csak ennyi maradt nekem.weqweqweqweqweqwe