"eléggé sok a rohadék" - sziszegi, majd rátenyerel a fekete foltra, hogy szarvas ne vegye észre, hogy kiégette a terítőjét. almáspite ezután néhány percig csak bután bámult maga elé és hallgatta, ahogyan szarvas szöszmötöl a fürdőszobában, "papírsuhogás, biztos épp a farát törölgeti."- gondolta.
nem történt semmi különös, élvezettel figyelem a saját öregedésemet, próbálok türelmes nulla lenni, és nem rágom a megkeményedett bőrt a körmeim mellett. felnőttem.
szarvas végre kijött, meztelenül, szőrös testén vérfoltokkal, azt hinné az ember, hogy valaki gyomorba lőtte, de semmi fájdalom nem látszik az arcán.
almáspite elkezdte fotózni a manchesteri buszokon a szemetet, mert úgy érezte, hogy minden egyes szemétdarabka összefügg a piték és a crumblek kollektív tudattalanjával, ami megvédi őket attól, hogy emberekké válljanak.
csakhogy itt vagy. mondta szarvas mosolyogva és egy vérbuborék jelent meg a szája sarkában.
 |
| Kiki Xajda, Orange line, 2013 |
Nem csak ez történt. Moralizálós fasz. Neveti és rádől a fotel kartámlájára, már rázkódik a röhögéstől, hogy valami szörnyűre gondolt, ami végül mégsem valósult meg, és ezt sajnálta, mert, hogy ez megakadályozta őt a megtapasztalásban. Pite megkérdezte, hogy ez hasonló-e ahhoz, amikor a hím ember gyerekek mozdonyvezetők akarnak lenni. Azt válaszolta, hogy nem. Csak semmi durca. Csak semmi bánat. Az álmok nem múlnak el, csak a helyükre kerülnek.
 |
| Kiki Xajda, Newspaper, 2013 |
Ez valami fikció_? kérdezte pite.
No comments:
Post a Comment