képek, betűk

blaaa 0üüü, persze, tökéletesen tudom, hogy kicsoda vagyok --- naná, még szép, micsoda kezdés? röhejes? kínos? a nevetséges dolgok fontosak, mert félresöprik a magabiztos vigyort az arcunkról, amire semmi szükség ha a tükör előtt állunk... szóval, lassan kitisztult a kép, nem számít, hogy amit innen látni az tetszik-e vagy sem. ott van, néz vissza rám: abban és csak ott, mármint az időbeniség, igen, az - és a többi? az apróságok? a ballaszt? talán mondhatom: nagyon is fontosak, minden az. csak épp nem létszükséglet, nem kell a megmaradáshoz, a mindennapokhoz, ahhoz csak a jelen kell - de nincs garancia arra, hogy ez így is marad - a változás is változik. A tegnapi dolgok ma már nem érzékelhetőek, de felidézhetőek, nekem nem is nagyon kell ennél több, hiszen ki emlékszik és kire? és miért? hogy ez zavaros? nem hiszem. vagy ha az, nem baj, elég ha én értem? önző fasz! Nekem nem az. Inkább csak olyan, mint ami valójában szokott lenni: soha semmi nem biztos, legkevésbé a folyamatosan fakuló, már a történés pillanatában is hamis emlékeim. Mert magamnak sokkal jobban tudok hazudni mint másoknak, talán a túlélés miatt, talán mert így szoktam meg? nem nagyon érdekel, ez már velem marad, legalábbis addig biztosan amíg ki nem növöm ezt is, amíg nem jön a következő lépcsőfok, mint mindig (nem mintha kellene egy következő lépcsőfok, nem mintha érdekelne, nem mintha vágynék rá, egyszerűen csak szokott lenni valami ilyesmi, bizonyos időközönként egyszer csak már valaki más vagyok, egy aprócska új szerep, egy kis váltás, akármi és azt veszem észre, hogy megint megtörtént.) ---- általában elunom, szűknek találom, nevetségessé teszem magam előtt magamat és ez megkívánja a változást, ami néha kisebb, máskor pedig teljesen átalakít. azt persze soha nem tudni, hogy mi a fejlődés, vagy mi a morális tartalma a változásnak, aki fejlődést akar és moralizálást, az inkább nézzen tévét, vagy járjon valami vallási közösségbe, hogy megkapja a huncut kis hazugság morzsáit, amikkel majd ellesz egy ideig, lesz hová tartozni, lesz önkép és egyebek.
Sokáig azt képzeltem, hogy a pénz röhejes, aztán, hogy fontos, és lettek álmaim, most legújabban a pénzt újra nevetséges baromságnak tartom, álmaim még akadnak, de egyre inkább kétlem, hogy bármit is terveznem kellene. Talán nincs kitartásom, talán ez, talán az. Nem hinném, hogy ez még a jelen lenne, az ilyen gondolatok hemzsegnek a múlttól és a jövőbeni spekulációktól, tehát nem sok értelmük van, rossz szokások. Rossz szokások...