képek, betűk

Legtöbbször az a jó, ha minél kevesebbet mozgok- ez jobban esik mint az: mint egy nehezék, estére megfájdítja a vállakat és a tarkót, és ha leülök, csak elpihennek rajta a szemeim, olyan. Odabent nem is múlik az idő, úgy írnám le, ha kérdeznék, hogy van egy kezdőpontnak nevezhető pillanat, amikor elkábulok és a legvégén pedig egyszerűen csak felriadok, felállok és elsétálok a legközelebbi rés irányába, mindegy, hogy csendben, hangosan, kabátban, vagy bugyiban, a lényeg, hogy ott nagyobb az esélye annak, hogy kijutok. Persze, előfordulhat, hogy be van zárva, ilyenkor nem tudok mást tenni, csak nekinyomom az arcomat az üvegnek és élvezem, hogy hideg, azután ha már felmelegedett és nem nyújt örömet, visszasétálok, leülök egy székre és nézem a falakat a következő ájulásig.