képek, betűk

Tegnap éjjel érkeztem haza, rég volt ennyira sima egy repülőút, tiszta égbolt, semmi zötyögés, fent égbolt, alul a civilizáció fényei --- szokás szerint berúgtam a repülőgépen, de most legalább volt jégkockájuk. Ebben a lakásban, amit p. "itthonnak" nevezne - három csomag fogadott, még múlt hét előtt rendeltem ezeket az A.-on, Leo Ornstein összes csellóra írt munkái, a Swans egyik albuma (We rose from your bed with the sun in our head) és még egy CD, amit nem tudtam hová tenni a fejemben, mert nem emlékszem arra, hogy megrendeltem volna, ez a Flying Lotus Los Angeles című munkája...biztosan részeg voltam és tetszett(____???____), jó ötletnek tűnt, van ilyen, bár most belehallgattam és tényleg nem rossz zene. De nem is jó? Valami a kettő között, nembaj, jó lesz poháralátétnek? Majd meglátom, mert van, hogy hónapokig nem hallgatok újra egy zenét, mindenhez érés, érzés és hangulat kell, vagy pedig tudatosság, ez utóbbi a legjobb, de a legnehezebb elérni - nameg, persze: sajnos a tudatosság is hangulat függvénye. Illő lenne átértékelnem néhány dolgot, hogy mi fontos és mi nem - ahogy a regényhősök szokták (haha), nekiindulni a Semminek (ez most itt egy uticél?), megfogni a Valamit (pörgetni, forgatni, amíg nem szelídül meg), hősködni, elbukni, mindegy, csak ne az öregkort várni - napról-napra, naptól-napig, kezemet gyűrögetve a betevő falatok miatt, néma nyugalommal, stresszelve az anyag fontossága felett --- és még csak nem is szemlélődni, nem észrevenni az elmúlást - "bocs: idő hiányában állat vagyok" - mondhatná A. Habár az állatok legalább a megadott kód szerint viselkednek. Ez most jó? Ez lehet az oka annak - ez a vakság; nevezzük a félkegyelműek boldog vakságának, ami együtt járhat a szaporodás túlzott felmagasztalásával, pedig tán csak arról van szó, hogy egyszerűen egy-egy utód nemzésével és megszülésével pótolják önmaguk kongó ürességét, mintha a gyerekvállalás orvosság lenne, ellenszere az ürességnek, szándékosan nem írtam elmúlást, mert az túl magasztos dolog, nem hinném, hogy az elmúlás felett érzett szomorúság túl sok embert "áthatna", ez túl fennkölt a Tescó, Autó, Vakhit és Internet nemzedéknek, ahogy a középkori, ókori, karóbahúzó, felnégyelő, máglyázós félállatoknak, vagy az egyiptomi rabszolgahajcsároknak is az volt, inkább csak annyit vesznek észre, hogy van-e mit zabálni és élvezni, vagy nincs? A szomorú, hogy tévedhetek? Ez szomorú, hogy tévedhetek? Én is egy icipici nyelv, fura hangzású szavait használom, ezen írok, beszélek, illetve: ezen a nyelven tanultam írni, olvasni, talán mert jól használható kódolásra, bújócskázásra, de egyébként mindegy. Érdektelenség. Tegnap délután voltam Budapesten, az a város pályázhatna a világ legszürkébb városa címre, a metrón az emberek maguk elé bámultak, az új mélykeresztény és mélymagyar és felebaráti szeretetéről híres városvezetés kiűzte a hajláktalanokat a város központi helyeiről, így azok felépítették a kis egyéni gettóikat a külvárosi kiserdőkben, a reptér fele menet sok ilyet láttam. Az a hely egy kultúrlisan, morálisan és anyagilag lesüllyedt hely, ami még mindig süllyed, ez abból mérhető le leginkább, ahogy egy kultúrkör a szegényeivel, elesetteivel, különceivel, szubkultúráival bánik, és ebben Az A Hely az abszolút negatív példa lassan 100 éve. Egy félelmetes és lehangoló ország és kultúrkör üüü ahol pökhendi, kivagyi kiskirályok és gátlástalan seggnyalóik uralkodnak, ahol a szélsőjobbos ideológiák keverednek a legbutább baloldali demagógiával, létrehozva valamiféle nemzeti szocializmusra hasonlító, de annál enyhébb, kesze-kusza, "szarszagú" légkörét, ahol dicsőség a csordán kívüliek maglázása - jelenleg, egyelőre még csak szavakkal - bár volt már arra példa, hogy százereket küldtek a halálba, aztán néhány év múlva újra ezreket munkatáborokba. Ennyit erről, vettem avokádót, csinálok belőle krémet.