képek, betűk

"Valamire minden jó." Ez igaz. Amikor valaki "társadalomról" beszél, mindig furán pislogok magam elé, nehéz felfognom ki mi kik mik a "társadalom", az efféle megnyilvánulások leginkább valamiféle szubjektív, belső frusztráció, félelem, düh kifejezésére szolgálnak. Fél általánosítani, ezért a "rohadék emberek", "csőcselék" és egyéb, hasonló jelzők helyét átveszi a "társadalom". Mennyivel higiénikusabb! És mennyivel okosabban hangzik. Szerintem jobb őszintének lenni és kifejezni az undort, vagy ha nincs undor, akkor tenni azt, érezni azt - ami van. Nem pedig bohóckodni. Felettébb idegesítő? Alattabb leszarandó. Egyébként nem tudom miről jutott ez eszembe, talán gondolkodhattam valamin és eljuthattam egy olyan pontig, ahol véleményt kellett volna alkotnom, és kijött valamilyen általánosnak tetsző badarság és röhögnöm kellett magamon, meg, észrevettem, hogy rajtakaptam magam: áhh, te szar! Most fortyognál, mi? Mire jó ez? Körbeutaztam a környéket, az emberek vásárolnak, sétikálnak, sokan beszélnének, sokan szeretnének szeretni, vagy valami elfogadást kapni, de a szabályok és a szokások nem engedik, hogy beszélgessünk egymással, meg ha el is kezdenénk; semmi nem történne. Mert a közelségünk rémísztő, az őszinteség hiba, az együttérzés félelmet kelt, az érintés pedig lemosandó szappannal. Így csak sétikáltam, nézelődtem, nem vettem semmit, mert nem voltam olyan hangulatomban. Ülünk a ketrecekben, mert rabok és ostobák volnánk - ha a tekintet aláhullhatna, mint valami pehely, vagy szösz, akkor ideírnám, de a tekintet, csak elkalandozhat, vagy vidáman nézegteheti a tájat, esetleg csilloghat, de nem pottyanhat le a földre. Én pedig erre gondoltam, sőt még odébb is gurítottam, és engedelmeskedett is, csak nehézkes elmesélni, mert csupa képzavar jut csak eszembe --- ide kellene valami kevés tehetség, hogy gördülékenyen és gátlások nélkül, elmesélhesse az ember azokat a paragrafusokat, amelyeket szakaszosan szül gondolatok formájában. Csak minek?