mn nmnb mkjbk,bj.kjb.khb,jhbv ,jbv .,jb v,jb v,jb

Eltűntek - én üresen élek tovább,
levegővel elválasztott érckalitkában,
hogy mi történik, működöm-e? jelentéktelen,
poliészterrel kitömött bábként, lézengve -
képzelt csigasorral mozgatott végtagokkal,
ide-oda rángó, reflex imitációkkal,
a kint és a bent felismerhetetlen. Az idő
jégcsapként áll a földben, lassan olvadva,
cseppenként kimért monoton üteme
a szomorúság altatója. Nem álmodok, nbm mnbmnbmnbmn
reményem, hogy nem ébredek fel, de
végül mégis - kiábrándító. Ez az eltűrt lét.
Ténfergek. A dologok lényegtelen perjék,
a gondolkodást mint a koszt arrébb tolva,
kezdődik a nap, szájnyi pszichére éhező
szomorú madara helyet keres bennem,
vöröshigany lábaival vállamon ücsörög,
így kezdi a mai műszakot: kivájja amit kell,
egykedvűen tűröm, megszoktam az életet,
saját sorsom szánalmas képsorai alatt,
túl az aznapon, az elvesztett állapotokon,
vágyvezérelt egyediségen, a reményeken,
akkor így, ez a tudomásul vett hanyatlás
műanyagból öntött gyümölcs-imitációja:
ott van, látszik, hasonló - mégsem létezik.