9387654uzterwuweélrkjtn2-l4mn36,.mrnfhmsn f,mgnn m

Ha minden rossz ami csak az lehet
hason alszol, előtte másra gondolsz,
arrafelé leszek, minden nélkül
a stresszről ritkán írnak verseket
akik tehetnék, gépekké változtak
vagy épp mérgekkel oldanak
forgácsot szilánkol belőlük
az önmaga súlyától felforrt,
beomlott életük szorongása
egyhangú ütemekre ringatóznak
befelé üvöltve vigyorognak -
a lepedő él, te vagy élettelen
a termodinamika visszája
ingerültté tesz, elmaszatolja a Napot,
hiába tehetnéd, nem változtatsz
mert az élvezet beszerzése
könnyebb játék, mint kilépni
akár egy nyitott ablakon át,
a fény felé mutatni, s hallani még
amikor az aszfalttal eggyé válsz,
most te vagy forró, véredben főve
fogsorod és kövek egyvelege,
utolsó vigyorod húsba formázott,
amorf sebének karikatúrája, De
senkit nem érdekel, átlépnek
persze, ők se menekülnek, 
ebben a pillanatban maradnak még,
de róluk is álmodnak valahol,
a kikapcsolásuk pillanatáról,
ha minden rossz ami csak lehet,
azt gondolod épp elalszol,
mosolyogsz, szép fogsor -
pedig az már egy másféle álom.