bbbbbbbbbbbbnn

a délután önmagától gördül át a lábamon
a sárgák narancssárgából rozsdabordóba
a megolvadt falevelek még nem rothadnak
fogpasztasűrű vörösborként csepegnek szét
Didsbury középosztály-szagú ódon koporsójára
melyben jól esik a séta mert elfedi a halált

elkerülő utakon át apró sétányokra szédelgek
eszembe jut minden séta amikor bóklásztál
felfedezve amit csak hallomásból ismerek
most mintha látnám, szemeiden át néznék
a kukák fedelén minden-színű macskák ülnek
úgy figyelnek, hogy mosolyogni kell rajtuk

a Nap teszi amit kell, fokozatosan elbújik
hozzádörzsöli arcát a táj szúrós hátához
végigsimítom őket a szempilláimmal
hagyom, hogy egy-egy holtában született
láthatatlan sógömb átgördüljön fésűs ágaikra
a színek ragacsos masszává gyűrődnek
saját lépteimet hallom, az aszfalt behorpad

hazaérve robotként rakodok a hátiszákból
kell ami kell - a bevásárlás optimista képe
mintha biztosan létezne majd a holnap
hinni az ébredésben, ugyanaz a remény
mint a soron következő lélegzetvétel
a többi meg nem becsült, apró dologgal
melyek egy időben múlnak velünk
minden ajándék, mint a mosolyunk emléke