nézd a pokrócot - tiszta műanyag,
kőolajszármazék, zöldje akril,
az ablakon túl a sötétség mintha fekete hús lenne
borzalmas tömeg
a lámpafény az üvegre köpve
megütközik a históriánkból maradt árnyakkal
megnyugtató az őrület nélküli lét
az elme nyavalyáitól mentes mosoly
hálával az életért - vagy csupán "baszol rá"
létezünk és kész, közben
ha törpének is véled magad...
legyintve: nem lényeges ez az egész, mégis
kereslek a dermesztő kővilágban
valahol ott leszel, egy légbuborékos
védőtasakban, melyet nem tett tönkre az élet
azután feljön a Nap
a sötét helyén kőcsempéken nyugvó falevelek
mókusok és a fényszikrák, ahogyan kell:
mindig minden változik
a maga börtönét kényszerűen belakva
elrejtelek - holnapig
No comments:
Post a Comment