mr5673k1

Jelentéktelen vagyok,
vagy egy kicsivel kevesebb -
egy széken állok,
képzeletvirágok leomló fürtjei alatt.
Az utolsó dolgok romantikája
felerősíti bennem a hápogó szentimentalizmust,
melyben az egyetlen vigasz,
a felfogás lehetősége volt -
megérteni, hogy minden elektron egyforma
és hogy az atomok is pontosan ugyanolyanok,
s bár a belőlük formált táj változik,
melyet a mozgás és az idő incselkedése okoz?
ó, pajkos csalás!
a testem minden köbcentiméterébe
elképzelhetetlen mennyiségű energiát zárva -
de egy széken állva,
nevetségesen,
akár egy sötétséget sugárzó villanykörte,
a maga negatív fényével,
árnyakat rajzol,
és miközben nem világít,
jelentéktelen,
vagy kevesebb, ki tudhatja?