a tortás képen valaha egyet mutattál

Az élet ocsmány, magzatpózba merevedett kaputelefon.
valamikor elromlott, most recseg, valaki liheg benne,
talán egy papucsból hajtott szellem, nadrággal a kezében.
Vádló tekinteteket vacsorázhatott? Félek a rágondolás
meztelen combjaitól, elektromosság és műanyagdobozok
folyékony nedvek gyűjtőhelye és élet, rosszalló tekintetekkel.
Fűszerként - ravatalozó a még élőknek, nem tudják milyenek,
mert nem akarják tudni, pattogatott kukoricás dézsában
finomkodok, színes gömbként értelmezett lények a remények.

Elhalasztott időpontok, az első ráncod lövészárkában állsz,
sebeket sutba, darazsakat pórázra, egyetek szeplőket!
Elhiszed, hogy az ostobaság grafikonjának hullámai
generációs magyarázatra szorulnak, mintha régebben nem
lett volna háború és udvariatlanság, mintha ma nem lenne
minden második telefonját nyomkodó digitális analfabéta.
Valójában alig változott valami, (az "alig" itt díszes kiegészítő),
mely a gőzölgő szart takarja - elkalandoztunk újra, nézd
és kérd a megváltást minden este, legyél ősz hajad Istene...
Vagy tudod mit? Légy az A generáció - feltételezvén, hogy
újrakezdjük az ABC-t ha minden betű elfogyott, szánalmas?

Rendben. Helyesen. "Nagy valószínűséggel" hasonló lettél
ahhoz, amilyen nem akartál lenni, kicsit úgy mint elődeid
láncolatában minden korábbi gyöngy? minek ez a komolyság?
minek a sok téma, a trágárság vagy a merészség? kiknek
tárolod magadból azt a sok jót meg a rosszat? hogyan
mertél eddig életben maradni? kinek képzelted magad
akkor amikor nem lettél halott magzat? és hol az a gyerek?
hol az a kisovis? hol az a kíváncsi tekintetű iskolás
akit ha látnál, nem hinnéd el, hogy te voltál - a sok mocsok,
hazugság, erőszak, korrupció, pusztítás és mások bántása,
pénzkúrás, profithajszolás után, melyek a hétköznapi léted
közvetlen és közvetett következményei minden egyes nap,
miközben tovább élsz, úgy téve - mintha az a sátánnak is beillő
valaki a megbeszéléseken, vagy az állványon, a gépsor előtt
nem te volnál - majd hazamész és a gyerekeidből ugyanezt
szeretnéd létrehozni? Egy szörnyet. A jobb iskola, az egyetem,
az élet nagy trükkjeinek bemutatása, a mérgecskék keverése,
a hazugságok bemutatása saját példaértékűen sikeres életeddel!
Az erőkultusz, siker és colorientált kreativitás-levespor adagolása,
tudatos és mosdatlan hatalomvágy és a sokféle hazugság
megtanítása a kudarcaid helyes és helytelen kezelésével,
legyen minden ugyanolyan! kivéve a ruhát, meg a technológiát.

... a Holdat nézem, a tegnapi rossz idő nyomán nőtt felhőtlenség
felett trónol és vigyorogva mutatja az új, szép fehér fogsorát,
közben apró koporsókat sugárzik, és a fényében félek, látni,
téged, magamat, ahogyan emlékként keringünk a mélymúltban,
a konyhában a tésztával bíbelődsz, a konditeremben izzadsz,
vagy itt ülsz a fotelomban és azon tanakodsz, miért? kinek???
hogyan?  És, hogy, ha, ren-de-lek, egy, kötelet, természetesen
az Amazonról, akciósan majd felkötöm magam, az valóban,
de tényleg elvisz-e innen? És van-e garancia arra, hogy
nem kell soha, de tényleg soha többé visszatérnem? Akkor
mi legyen? Minek írtam ezt le, miközben nem is érdekel
az egész! Hagyjuk...Már fel sem ismerném az elidegenedések
súlya alatt emberré edződött, siker-célorientált szemeimmel
azt a gyereket a torta mellett, aki mosolyogva egyet mutatott.