mj456op19MN

Saját szemeid előtt fonnyadsz el,
rogyatag, működésképtelen gép leszel,
kezeid, homlokod, tükreid közt laksz -
koporsód vagy - csattogó fedele rág,
napjaid lassú vonaglását takarja ---
a következő napért hazudsz magadnak,
teszed ha kell, átlépsz és kacsintasz.
Majd újra, valamiért megint lépsz,
gyógyteát főzöl a valóságod ellen,
a bolondok erejével bízol a jóban,
szüntelenül a céltalan fájdalomban -
és ha látnád előre amit nem kellene,
talán megölnéd magad - elkerülve
hogy akiket szerettél már elmúltak,
árván hagyva téged, sírjukba simultak.