mj32bp kihagyott élet

A Hold soha nem sóhajt,
olykor mégis hallom,
az esőcseppek nem könnyek,
mégis sósnak érzem őket.
Mihez kezdhetnék így?
Almát hegyezek ollóval.
A zsírkréták megpihentek.
Lepompásoztam a tájat.
Talán egyszer megbocsát.
A kialvatlanság súgását
ereim hangjának véltem ---
ijesztő a testünket hallgatni.

Odakint végtelen a csend,
de a házak nem alszanak,
csak állnak ott - szép sorban,
miért ennyire nyugodtak?

Közömbösség és jólét?

A távolság nem lehet kés,
ennek ellenére megsebez,
bekötözöm, de újra támad.
Megsimogatom, elalszik.
Mi lesz velünk holnap?
Én is érezzek akaratot?
Emberré változni újra?
Ijesztő lenne, sőt félelmetes.
Mintha szándékosan 
torokgyulladást akarnék?

A nyomasztó lehetőségek,
hullámokban sunnyognak,
Ólombunkónk a remény?

Emberek... képeken, videókon -
beszéd, önmagasztalás, család,
sikereik története, versengés,
hierarchiák és cégalapítás.
öntudat, eltökéltség,
hivatástudat és misszió -
A félkegyelműek valósága?
Ahol a közönségesség,
a legalpáribb ragadozás
valamiféle példaértékként
tálalt csodás funkcionalitás. 
Azoké? A felnőtt-testbe zárt
gyermekeké - akaratuk nőtt,
szakmaiság ürességtapasz -
pénzügyileg, hitük, akármi...
óriásira csírázott, fénylő
önképek sorai: milliárdnyi
borzalmas emberi akármi
na, meg:
a kérlelhetetlen piacok!
Nevetnél? Talán én is.

Legyen, legyen csittis!
Hol:
Szemeid bár nem sírnak,
mégis csillog a fényük,
és szomorúnak látszol!
Ha lenne nálam vigasz,
biztosan neked adnám.
Pihenj és nyugodj meg,
a Hold sem fog pityeregni,
mert ha képes lenne rá,
már réges-rég zokogna
attól amit odafentről lát.