képek, betűk

Szokatlan terek, vagylagok vézna vágyai,
egy idő után csak az idő figyelése marad,
hallatlan csendek, melyekbe belehallgatni
lehetetlen, mégis folyamatosan fülelem őket.
Az alaktalan igazság rémképe,
a semmittudás vágyával együtt.
Tökéletes belső magány, mint egy fémkocka
tükörképe a hűtőajtón, vagy egy hüvelykujjakkal
szétfeszített száj vigyora, akármennyire
várom a halált, majd csak akkor jön,
amikor akarja, mint egy kortalan, öreg barát,
végiglátogat mindenkit mielőtt értelmét veszítené.
A szédelgés ígéretei, a karok széttárva
délelőtti sétám a peremeken, hogy a madárrá
varázsolt test hópihének képzelje a tömegközéppont
felé tartó libegést, akármennyire kényelmetlen,
vagy bojtos, esetleg kockamintás,
bármennyire tartósnak tűnik az ittlét-ragály,
csak kettyegg és múlik, mint kell,
a változás véglegessége megnyugtató.