képek, betűk

Nem minden olyan, ugyanolyan-talan vagy - és ide, itt a megemlítendő és a körülményeskedő, a majdnem egyforma és a hasonló két különálló világ - amennyiben egy-egy fogalomra úgy tekintünk, mintha az egy következetesen önmagát álmodó egyed lenne, elkerülendő a hasonlatokat és a még-inkább-belemélyedést a valótlanba és annak minden elágazódásába, ahol valaha voltak és mi is velük, de lehettünk ott nélkülük is, nem tudni, hogy mikor és kivel és idővel a homályos részletekből elszenesedett gondolatpelyhek lesznek, hogy ránk hulljanak, mint fekete hó egy régmúltból felderengő utcai lámpa alatt állva és a narancssárga - szinte szemet melengető fényt bámulva. 

Az akaratlan dolgok nem hagynak nyugodni, emlékezni azokra, akik nem akartak rosszat, vagy jót és mégis megtörtént velük, megtették amit valamikor, akkor és ott helytelennek, élvezetesnek esetleg olykor még helyesnek is éreztek, hogy a kilőtt kutyák szeme, az erőszak és a nyilvános maszturbáció később bánatos bűnné magasztosuljon bennük, kéjesen rotható bűntudattá bazseválódva a tudatukban, nameg persze a jótétemények tárháza, sőt pluralis-ban értendően: tárházaik - a megmentett lelkekkel teletömött alaktalan faltövek és a lelket melengető mentések közül kinőtt nagy lelkek, meg kellene említeni a semlegeseket is, akik örökre megmaradnak kukkolónak, belőlük lesznek az égboltot beborító titkos szemek, pislognak az emberi mennyekből, nézik a szenvedést, a dicsőséget, a rontást és a kínlódást, majd meghatódnak a hősi pózokon és a kisállat-mentők szívet melengető tettein, hogy két pislantás múlva egy kósza halál-közeli agonizálás pompáját izgulják végig. Nem történt semmi. Közben elmaradt mégis, szinte minden. Átrepült felettem a saját jelenem. Figyeltem a figyelőket. Rettegtem a kínzókat és csodáltam a jellemtelenek egyre nagyobb önbizalmát és azt, ahogyan a féregség devianciából dicsőséggé és túlélést biztosító erénnyé emelkedett.

Nincs lelkem és bármit gondolj erről, valószínűleg neked sincs, semmi nem utalt - mindezidáig legalábbis, arra, hogy lenne olyasmink, amit annak nevezhetnénk, amit oly régóta és annyira gyakran emlegetnek: a lélek és az ember isteni része, az az aprócska mély-pihe, vagy helyesebben mélyen-pihe, ami valahol a kitapinthatatlan bensőnkben lakozik, ott él és mint tudni vélik: lakozék és kiszáll, meg bűne is és erényei valának és közvetlenül valamelyik istenség - a több ezer közül, lehelte belénk és kommunikál vele, hisszük vagy sem, sorsunk, hogy ezt a hazugságot is újra és újra meg kell hallgatnunk, sőt nem csak hallani kell - muszáj, akceptálni csupa kellek közt, de a rendszeresített és intézményesített és kellően régóta és gyakran ismételt mesékből, ahogyan vallássá nőtte ki magát bármely őrület, úgy egy egész eszmerendszer-béli mikiegér-szerű kitalációt: dogmának, diktrinának, hitbéli-dolognak kell elfogadni, világi hatalommal összefonódva hosszú évszázadok szorgos hazudozásai és képmutatásai közül a bolondságot szabvánnyá tettük és most - már és még - el kell fogadnom, hogy ebből a diliből nincs kiút, mert a léleknek nevezett bigyó elüldözhetetlenül maradni fog és hiába nem létezék: használni fogják, mert amíg van testi szükséglet, addig azt ki kell elégíteni, hatalommal, erőforrásokkal, vagyonnal vagy éppen élvezettel.

Az akaratlan dolgokról tehát, nem tudok elfeledkezni, ahogyan a hazugságokról sem, néha nem értem, hogy miért foglalkoztatnak az ezek és az ezekhez hasonló izgő-mozgó fogalom-csintalanságok, nameg az erkölcs és itt illene felkacagni, amikor ezt a szót halljuk minden oldalról csilingelő kacajhullámok kezdik csipegetni a képzeletbeli partjainkat és én rossz gyerekként szeretek ezekbe a hullámokba belegázolni, mert jó érzés, vagy egyszerűen csak azt képzelem, hogy a sós víz lefertőtleníti a bőrömet attól a sok piszkos dologtól, amit a túlzott megfigyelés okozott, vagy csak a saját morális kíntalanságom által okozott túlmelegedést hűsíteném - nem tudom pontosan, úgy vélem, hogy ez is csak egy a megmagyarázhatatlanságra nem vágyó belső folyamataink közül, amelyet fel lehetne fejteni, de minek?

Nincs cél a napi túlélésen kívül. Ez fatalizmus a javából. Árnyalnám, de nem teszem, mert szórakoztat a korlátoltságom által keltett disszonancia, egyik ötlet sikolt a másik ötlet énekelni próbál és pisilnem is kell.