Sosemvoltjobbmintma - az alvás hiánya nem mindig az ébrenlét, néha inkább egy lebegés az ébrenlét és álom határán, ahol az érzékelés különös módon több részre szakad, az a rész amelyik a külvilágot érzékeli háttérbe szorul, egyfajta homályos határral körülvéve, miközben a belső érzékelés felerősödik, talán egy meditatívnak nevezett állapot lehet ehhez hasonló - amennyiben feltételezem, hogy a meditációk többsége nem csupán kitaláció. Két óra negyvenhét, éjfél előtt ébredtem. Eddig négy bögre zöld teát ittam és egy zabtejes kávét. Hamarosan indulok futni - a terv húsz kilométer, talán huszonöt, soha nem tudom pontosan, majd amennyi jól esik.
Azezanapvagyaholnap - próbáltam megfejteni, hogy mi a baj a többségi magyar nyelvű közírással, vagy a magyar nyelvű, többségi közírással, de csak addig jutottam, hogy valószínűleg ugyanaz lehet a baja, mint a közbeszédnek: hogy a mindenkori elit többségének fejlődésképtelensége és a polgárosodás elmaradása bebetonozott egy félig törzsi, félig feudális világot, ahol a jogok és a szolidaritás kiváltságok és szelektíven adottak. A többségi kultúrá(i)nk által szült elnyomó államformáink (mert demokráciának nevezhető rendszert eddig soha nem tudtunk létrehozni) és társadalmaink sorozatainak mindegyike a saját módszereivel züllesztett rajta, a végeredménye pedig az ami ma is van: gátlástalan hazudozás és gátlástalanság úgy általában minden téren. Felesleges ezt részletezni. Jobban kellene a másik emberben az embert látni - "szeresd felebarátodat" szerűen, ez lenne mindösszesen a lényeg, ugyanis ha a másik embert embernek tekintjük, akkor a tisztelet megadása eleve lehetetlenné tenne bármiféle gyűlöletet, propagandát vagy lejáratást, ahogyan a másik ember dolgaiba való kényszeres belepofázás is okafogyottá válna, de sajnos ezt az alapvető lépést, hogy embernek lássuk a másik embert valahogy nem sikerült meglépnie a mindezidáig létezett többségi társadalmaink egyikének sem.
Álmodjszépethajómanó - látni vélem, hogy a csend testet ölt és áttetsző buborék-lényként repked itt köröttünk é a majdnem teljesen súlytalan ujjaival minden arcra rálegyint egyet, nem pofont osztogat, hanem vigaszt adó és felvidulást okozó varázslatot.
Legyenmamindenkinekjónapja - persze amellett, hogy észleli a valóságot, egy kicsit jobban mint tegnap, egyszerűnek tűnő feladat, mégis oly gyakran nem sikerül, ohh nyilván, először tisztázni kellene, hogy mi a valóság, nos igen, ennek a tisztázása kényelmetlen és hálátlan feladat és akik megteszik - azok mindig kicsit szomorúak, látni a tekintetükön, hallani a hangjukban és érezni a szótlanságukban is.
No comments:
Post a Comment