csőrén, emberevő házak faszádai
előtt, vörös tégla-szemhéjak
kancsal tükrei kísértek. A félelem
együtt sétált velem, sapkáját
orra alá akasztva vicsorgott,
majd elporladt, közben múló fényei
zuhatagában mosakodtam, végül
odasúgta, hogy innen nincs tovább
jelölt pont, sem válasz, vagy
kegyelem, kérte álmodjak még
róla utoljára és cserébe
kegyelemből,
nem álmodik soha többé énvelem.
No comments:
Post a Comment