képek, betűk

Egyenesek háromszög árnyakon átszúródva
hallani a halkan sercegő állatkákat a vakolat
mögül, rágják a falat és ajtókat tapasztanak
a csipkés szélű sebhelyekre. Most nem esik,
olvasom: még mindig piacgazdaság van ott;
odakint, sokat félnek. Közben egy apró pók
ereszkedett a lepedőre, papírlapra léptettem,
onnan a szőnyegre engedtem, integettünk.
A szombat délelőtt fekhelye, vidám derengés,
a gyalogosok mellkasát, karjait és a fejeket
külön kitinlábak cipelik a körforgalom felé.
Ott? Lejárat a pokolba? ...mintha tika volna,
vagy lenne bármi. Csak ennyi az egész,
amennyi látszódik. nincs mögöttes.
Repülőgép égen. Elöl eszi a felhőket,
hátul jégcsíkként kifújja őket.
Halad, sirály
látásom rátapad, vonszolja széjjel,
komótosságában, feléd? Elérne, sírnál.
Az újságosnál sor, elöl ápolatlan és nagyra
hagyott körmű szörnyek, összehúzott idő-ék;
úgy, mintha saját temetésemen ácsorognék,
megleshetném, melyik kopott pólómat húzták
utoljára rám. Közöny. Ennyid maradt, éles,
mélyen vág, halkan hadarva homályos, zavart.
Fáradt tekintete képtelen figyelni, mintha
egy rágógumiba ragadt hangya próbálna
szabadulni, meghal mert kellett a halott légy
húsa. Nem meglepő a csend lélegzése, mint
a kék, ott fent, állandó. Akár elképzelés is
lehetne, vagy tópart saját hajnala, beégett
kacsintás mesénk tetőtérből, ahol a galambokkal
töltött reggelek egyetlen harapással, kényszer
nélkül váltak áldozatokká. Lovacska szemek.
Mászank a kövek a járdaszélen, komolytalan
vagy akármilyen, arrébb gurulnék velük, de
úgy tudom tilos, előmászna a többi, csak fájna:
ahogyan a parkra feszült zöld bőrt felszakítanák.
ldskjfhdskjhwe vakon akarnak majd meghalni.
Oda-álmodok hozzád, érinteni és beszívni
amit  kilélegeztél, csók helyett áll-nyalogatás,
cupp a messziből,  gondolatom, alszok még.
Vajon ez az a fejrázás már, amikor nem tudsz
irányítani?  És az a fajta kézremegés, melyről
eddig csak olvastál,  veled is megtörténik. Igen?
Elhalkulnak a délelőttön élősködő gondolatok,
csak kiszopnák az életszerűséget, vagy a friss
állatias mozgást, melyet annyira csodálnak,
érték és elvek, vagy határok  és a történelmeik,
hazugságokkal, nemzet-szar, röhejes határok,
erősnek hitt fejek, kegyetlenség kultusza,
harapások. Erősebb és hatalmasabb: könyörgés
az imádott falloszb körbetáncolása. Kell nékik.
Quo Excrēmentum, Amen.
Bolyongva elidegenedés, ezt a jelent idegennek
érzi Ezt itt, keresnélek valóság változat, lennél:
melyet ablakomból látnék: körötted fák helyett
rémbeli, fogas fejek sűrűje. Egyszerű. Annak ott
és Ennek itt: hibátlan működés, elfeledett légzés.
Szájak és csámcsogásaik, szorgosan rágnak, nem
képzelődnek. Tények, szülés, lét: kúr; átörökítés,
vagyon és hit. Elképzelném, hogy titkon minden
szobában hagytál nekem egy lábnyomot, melyekből,
ha öntözöm, kinősz nekem és holnap reggel
virágként ébredsz a matrac bal oldalán. qwbewwwwwww
Mozartra felvágni az ereimet, csak vicc lenne,
valamelyik
vidám operájára tadáá és nézni ahogyan
a vér szökőkutazik,
mint amikor egy bálna fejéből ki-sziszeg a hűs pára.
Érnek az életet csitító magok, vidámságnak álcázva,
a szomorúság sértő, kell az álom, mert amaz terhelő.
Három és fél altatóm van,
ezek az apró, fehér fókák
szemtelen
fenyegetések. Komolynak
kellene lenni, nem ilyennek.
Szertelen nap, olvastalan könyv,
édesbogár: harciasság. Valahol és távol.
Olyan diavetítés, mintha másokból fürkészném
magamat, látva és felülök, járnék és ha benyomnám
a mellbimbómat, bekapcsolna engem,
minden működne újra, fényesség, jössz egy tál
friss gyümölccsel, vidáman kacag, mosoly
mint karácsonykor, fluffy zokniban és végül
a félrehúzott bugyi mellett félútban, hét percig
jelentene valamit a mai nap. Csermely belőled
és ez a múlt, világ-képzet halkan elernyedne,
miközben közöttünk szunyókálna a Nap: közönséges.