a ritmus
Matthew Blackwell:
Piney Pants,
2007,
Oil on canvas,
54 7/8h x 36 1/8w in.
amikor a wc-ben készítettem a vázlatokat, melyek egy nagy szemeteszsákbna pihennek innen keletre
a vörös egy árnylata, az iskolai ceruzakészletből, pontosan és egyedül ez adta vissza amit vártam,
álmos vagyok
baz d meg az értékek " meséli fogszíva néha biccenik, ahogyan a járda szegélyén lépdel, zöld zoknija majdnem egybemosódik a mohaval
álmos vGYÍOK
a caps l. is felkapcsol, ide oda görgök a hajóban, talán valami más, valahol mashol, a tüdőrák megtalál üvölti
félmeztelen ribanc
Judith Linhares:
Lunch
2007
vakító fehér pulóveréből kikiabálja, hogy
dinnyelpoás 1996 nyarán, valakit elvittem a hátamon, majd a Vág közepén, a sodrásban, a herezacskóm és a farkam úgy libegett, ide-oda és röhögtem, nem nőttek kókuszpálmák és a könnyek sikamlós felülete, lerakódásként, innen a távolból mintha kosz lenne az az egész, minden emlékfoszlány egy darab ürülék
csodás technika, kegyetlen textúra
ilyenek a jelzők
Francine Spiegel:
Get Out of My House, 2008
acrylic on canvas
66 x 44 in
A legtöbben képzőművészeti analfabéták. --mondhatnánk, rossz hasonlattal, bár a hasonlat sántítana, de tartalmazná annak azt a lényegi részt, amivel meghatározhatjuk az a mélységes "nem értést", mely a fent említett témát körbelengi - fátyolkabogár, zsíromat adom - - - Ez olyan, mintha valaki nem olvasna gyerekkorától kezdődően (kimaradt minden, nincsenek kalandregények, nincs giccs, nincsenek hősök és nincs semmi ami valódivá teheti a semmist), a képzőművészet épp ilyen önképzést igényelne, de ez skdjf hshsg shdhd laoejf de mégsem, talán túl nagy jelentőséget tulajdonítok ennek az egésznek, "le van szarva" felírni, kiragasztani, fennhangon-orrhangon énekelni;
a megállóban a lányok összevérezték a padokat, egy cet fúrt az út alatt; a vizuális nyelv ön-fejlődést igényel, a műveltség hiánya fájhat, de a megléte semmire sem garancia -- sikolt egy folt, a hímzés lepattog a bársonyról, néma leszek, kalapot veszek, felébredek, háromszöget eszek
a partíciók és a regulák összetartoznak, az előbbi a határvonalat az utóbbi a büszkeséget jelöli meg aprócska ikszekkel, ha elvonom
nem marad más, csak egy kongó babkonzerves doboz - mondjuk, de a doboz a hangsúly, nem pedig rajta "van",
vonaglik, szikével piszkálja a saját körmeit
Henry Darger:
73 AT JENNIE RICHEE ESCAPE BY THEIR HELP
Watercolor, pencil, and carbon tracing on pieced paper; double-sided
19 x 70 1/2 in.
a meglepetések
nincs ítélet, nincs esztétika, süvölt
csakis ...... (helyettesítse be) van
fura hangulat, kellene nekünk egy táj, szimmetria
Henry Darger emlékére csend és magány, ahogyan ő dolgozott -- szerényen ("rettenetes természetem van" - írja és maga elé tartja az állarcot, félve még a köszönéstől is) és örömből, pénz és elismerés nélkül, nem nyert giga-megbízásokat, nem divatozott modern művészi iskolákban, ahol állítólag megtanítják a 20 éves embereket arra, hogy mi a művészet...a szoba, az In the Realm of Unreal kézirata,
ki keres kit?
csak emlékfa, mindenkire emlékezni kellene
Maureen Gallace:
Sleepy August Afternoon,
2005,
oil on panel, 25.4 x 25.4 cm
"nem véletlenül " erre a kijelentésére emlékszem, i. az ablaknál állva, bársonynadrágja zöld pulóver - talán, így kellene lennie, ünnepélyes póz, hosszú időre megmerevedve, talán ha végleg engednénk eltűnni mindent, kézen járok "halló halló" ugralok a köveken, előre a deák-tér képzeletbeli körvonala mentén, rég jártam mára arrafelé, hogy j hátha épp arra sétál, vagy megjelenik egy nagy, színes lepke és szárnyával nagyokat csapdosva beporozza a közeli házakat, majd kiszívja belőlem a nektárt - így emlékezik, a nyár közben felszárítja az összes fagylalt-foltot a kövekről, a rövidnadrágos férfiak pedig pózt váltanak és gurulni kezdenek a Duna vize felé, senki nem tartja őket vissza, ringatóznak majd a kifolyt agyvelők mellett, az agy darabkákba kapaszkodnak, mintha gumimatracok lennének, a sirályok békésen fényképezik a kivégzés minden pillanatát, hogy örömöt okozhassanak a kíváncsi jövő étvágyainak
sík
rkrkrkrkr
Lucas Samaras:
Honeypot 10A, 2003
pure pigment on paper
34" x 34" (86.4 cm x 86.4 cm)
írtam volna Carey Young munkáiról, de talán majd holnap, "a szintaxis" mennyire fontos lehet, a madarak nyelvében is? vagy egyáltalán nem - inkább csak mindenütt apró mutációk, olyan eltérések, melyek észrevehetetlenek, de mégis mindig módosítanak egy kicsit, mint a szuperpozíció elve -- mi semmisítjük meg, azzal, hogy rá gondolunk és meglessük
bújócska
No comments:
Post a Comment